A teológia feladata: az egység előtt álló akadályok elhárítása

Opole – Genf – A Lutheránus Világszövetség főtitkára, dr. Martin Junge méltatta a lutheránus és római katolikus egyházak képviselőiből álló, a keresztény egység előmozdítására létrejött közös bizottság munkáját, amely ezekben a napokban fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte. A főtitkár arra kérte a bizottságban résztvevőket, hogy továbbra is munkálkodjanak azon, hogy a szétszakadozott egyház újra egységes legyen. Forrás: LWI, fordítás, összefoglalás: Horváth-Bolla Zsuzsanna

A főtitkár üzenete a bizottsági tagokhoz azon az ünnepségen szólt, amelyet nemrégiben tartottak az 1967-es alapítás megünneplésére. A bizottság július 18. és 25. között ülésezett a lengyelországi Opole melletti Kamień Śląskimben és az volt a célja, hogy a keresztség témájával kapcsolatban megalkossanak egy egységes állásfoglalást.

Az LVSZ ökumenikus kapcsolatokért felelős vezetője, dr. Kaisamari Hintikka lelkésznő olvasta fel a főtitkár üzenetét, amelyben hangsúlyozta azt is, hogy mennyire sokoldalú és fontos dokumentumokat eredményezett a bizottság munkája, és hogy ezek mekkora ajándékok az ökumenikus mozgalom számára. A főtitkár arra kérte a csoportot, hogy továbbra is tartsák figyelmüket azon, hogy Isten egységre szólítja fel az egyházat. 

„Teológiai és lelkigondozói feladatunk sosem az, hogy csak azért hozzunk létre egy nyilatkozatot, hogy leírhassuk: miért nem lehetséges az egység, sokkal inkább az a feladatunk, hogy kreatívan és bátran leküzdjük az akadályokat, amelyek attól választanak el, hogy Istennek az egységben adott adományának örüljünk” - húzta alá Junge, aki háláját fejezte ki azért, hogy ötven éven keresztül folyamatos párbeszéd folyt a két egyház között.

Lutheránus oldalon a felelősök számára fontos arról gondoskodni, hogy tudatosan megemlékezzenek arról a hagyományról, amely szeirnt a reformációig közös történetük volt a római katolikus tradícióval. A lutheránusoknak pedig ezenkívül közvetíteni kell azt, hogy a reformáció folyamata még mindig tart. Ezért az LVSZ továbbra is együttmunkálkodik más tradíciókkal, hogy a jubileumot az ökumenikus felelősség szellemében tudják megünnepelni.

A főtitkár méltatta a párbeszéd, az imádság és a közös ökumenikus munka fontosságát, különösen a szükséget szenvedő emberek körében. A szembenállástól a közösségig elnevezésű dokumentum, amely az idei reformációi jubileumra készült, fontos a reformáció történetének megítélésekor. A 15 nyelvre lefordított irat jó alapul szolgál a reformációról való közös megemlékezéshez. Nagy esemény volt 2016. október 31-én a svédországi Lundban és Malmőben lezajlott I. Ferenc pápával való találkozás is.

A szembenállástól a közösségig elnevezésű dokumentumban kidolgozott ökumenikus istentisztelettel ünnepelték meg végül a résztvevők július 22-én az ökumenikus bizottság fennállását. Az ezt követő közös vacsorán részt vett Opole nyugalmazott katolikus érseke, Alfons Nossol is, aki korábban szintén tagja volt a dialógus bizottságnak, valamint ott volt az Ágostai Hitvallású Lengyel Evangélikus Egyház vezető püspöke, Jerzy Samiec is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek