Fabiny Tamás: Valahol jelt kell adnunk

Budapest – Nem szorulhatunk rá olyan eszközökre, mint a félelemmel vagy az ellenségképpel való riogatás – mondja Fabiny Tamás. Az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökével a politika, a migráció és a Soros-plakátok mellett azért emelkedettebb témákról, így elsősorban az ötszáz éves reformáció 21. századi üzeneteiről is beszélgettünk, s szóba került az is, milyen kérdést venne szívesen Orbán Viktortól. Forrás: mno.hu, szöveg: Kósa András, fotó: Székelyhidi Balázs

– Hogy néz ki egy „evangélikus szabadulószoba”? Augusztusban a reformáció kiindulópontján, Wittenbergben ugyanis magyar napok lesznek, és a programban ez is szerepel.

– A szabadulószobás játékok most nagyon népszerűek, egy ezzel foglalkozó cég csinálja ezt is. Tudtommal attól lesz más, hogy bibliaismereti és egyházismereti jártasságot is kíván a játék, aki ebben jó, hamarabb szabadul. A fiatalok számára népszerű szekuláris keret, új módon megtöltve egyházi tartalommal. Ha lehet, ettől is „evangélikus” egy kicsit.

– Fontos, hogy mindig ilyen „trendik” legyenek?

– A trendi talán nem igazán szerencsés kifejezés, de hogy korszerűek legyünk, az nagyon fontos. Ez a reformációhoz is illik. Ha valaki korszerű, újszerű volt a maga korában, Luther Márton mindenképpen. Ha csak azt nézzük, hogy tudatosan élt a korabeli médiaeszközökkel, jól kezelte a nyilvánosságot, felismerte az anyanyelv fontosságát az ige terjesztésében, a könyvnyomtatás, a röpcédulák, a karikatúrák szerepét a reformáció tanainak gyors megismertetésében, mind-mind azt jelzi, mennyire érezte, mi abban az időben az újszerű, a modern. Például a reformáció énekeit sokszor a kocsmai nóták dallamára írták új szöveggel, hogy vonzó legyen. Sőt, nem csak Luther, már Jézus is élt kora eszközeivel, hiszen a példázatokkal nagyon egyszerűen és hatásosan tudta elmondani saját üzeneteit úgy, hogy a tanulatlan napszámos és a tanult római polgár is megérthesse.

– Kint járt a vizes vébén, írt is róla egy blogbejegyzést. Hogy tetszett?

– Felemelő volt. Jó, hogy egy ilyen sportesemény idehaza zajlik. Gondolom, az lesz a következő kérdés, mennyibe került.

– Hát, ha már így elébe ment…

– Mondjuk azt, hogy ezt még tanulmányozom. De én sportpárti vagyok, és ebben az tetszett, hogy nyugodt, békebeli, közösségépítő hangulat volt. Szóval olyan atmoszférát tapasztaltam, amelyet mindig is irigyeltem a nyugati világban. Hogy a szülők kézen fogják a gyerekeiket, és elmennek egy futball- vagy rögbimeccsre. Tehát hogy ne mindig az a befeszülés, az odamondás, a szidás legyen.

– Visszatérve a wittenbergi napokra: Prőhle Gergely evangélikus országos felügyelőnek lesz egy előadása „Mit jelent számunkra Luther végrendelete ma?” címmel. Lőjük le a poént: mit jelent?

– Az egész magyar napoknak az az apropója, hogy a német egyház kölcsönkérte azt a végrendeletet, amely több mint száz éve a magyarországi evangélikus egyház tulajdonában van. Ez nagy erkölcsi kincsünk, olyan autográf, amelynek felbecsülhetetlen az értéke. Hogy Gergely mit mond majd, azt nem tudom, de számomra a reformáció lényege a Szentírás újrafelfedezése. Luther szenvedélyes istenkereső volt. A reformáció legnagyobb kérdése Lutheré, aki így fogalmazott: hogyan találok irgalmas Istent? Mert az addigi középkori istenkép inkább fenyegető, felemelt mutatóujjú, zord isten volt. Luther ezt az irgalmas Istent találta meg a megfeszített Krisztusban, a krisztusi szenvedésben. Ezért mondjuk, hogy a lutheri kérdés egyből egy másik kérdésben folytatódhat: hogyan találok irgalmas felebarátot, irgalmas embertársat?

– A reformáció egyik fontos eleme volt a korrupcióellenesség. Luther az akkori egyház korruptsága, a hitélet kiárusítása ellen emelte fel a szavát. Ennek milyen üzenete lehet a mára nézve?

– Én magam is szoktam azt a kifejezést használni, hogy a reformáció a korrupcióval szemben indult. És hozzáteszem, hogy az anyagi korrupció a lelki korrupcióval kezdődik. A torzulás a lélekben indul el. Ezért volt fontos, hogy Luther az istenképet akarta megreformálni. Hiszen amikor torz az istenképünk, torz a hitünk is. És a hívő azt gondolja, hogy az Istennel lehet üzletelni, meg lehet vesztegetni. A teológiai korrupcióból nagyon könnyű átcsúszni a valóságosba, ahol az asztal alatti pénzek forgalma, a megvesztegetés dominál, nepotizmust látunk, a tisztségek pénzért, szolgálatokért való kiárusítását, a saját gyerekek, rokonság pozícióba helyezését. Ezért ha a hit helyreáll – teológiai nyelven ezt megigazulásnak nevezzük –, és az ember Istennel való kapcsolata a helyére kerül, abból szervesen következik, hogy a gazdasági, politikai életben is a hitem folyományaként tisztességes eszközökkel élem a mindennapjaimat.

– Ennek tükrében, ha ma korrupciós botrányokról olvas, amelyek ráadásul olyan embereket érintenek, akik kereszténynek tartják magukat, mit gondol?

– Hogy az erkölcsi parancs itt sajnos keveset hat, de még a rendőrséggel fenyegetés is. Teljes morális megújulás kell. Az egyes embereket és a társadalmat illetően is. Ha valakit a legkisebb mértékben is foglalkoztat az Isten-kérdés, nem is lehet más választása, mint hogy minden esetben a legtisztább utat keresi. Tudom, ez naivan hangzik, de hol őrizzük meg ezt a szent naivitást, ha nem a hit területén?

– Az emlékév eddigi programjait hogyan értékeli?
– Kettéválasztanám, mert az evangélikus emlékbizottság – amelynek elnöke vagyok – mellett nagyon sok programot szervez a kormány emlékbizottsága is. Nagyon sok jó ügyet indítottak el, örömmel látom, hogy ez nem kövekben manifesztálódik, hanem könyvekben és más szellemi termékekben. Különösen nagy értékének tartom az emlékévnek, hogy a holland, a német és a svájci követség is részt vesz a szervezésben, másrészt a katolikus egyház képviselője is benne van. Bábel Balázs érsek igazán hitelesen tette magáévá azt a gondolatot, hogy a reformáció korántsem csak a protestáns egyház ügye, és semmiképpen sem az egyház szakadását ünnepeljük, hanem közösen fáradozunk a megújulásán. Talán a protokoll lehetne egy kicsit kevesebb, és jó lenne az év második felében ebből egy kicsit visszavenni, míg önkritikából, őszinte beszédből több kellene.

– Ezt hogy érti?
– Jó lenne őszintén beszélnünk róla, mi lett az egyházzal az ötszáz évvel ezelőtti lutheri normákhoz képest, jó lenne megvitatni, hogyan veszítettünk a lutherizmusból, a kálvinizmusból és általában az igényességből. Elkényelmesedtünk. Próbálunk a hatalomhoz jobban hasonulni. Nemcsak a protestáns egyházak problémája ez, hanem az egész kereszténységé. Luther is hangsúlyozta, hogy a „dicsőség teológiája” veszélyes kísértés, és az egyháznak sosem a győztesek, a hatalom oldalán a helye, hanem a dicsőség teológiájával szemben a „kereszt teológiájának” kell érvényesülnie. Szerintem a mai egyházaknak is jobban kellene kötődniük a kereszthez, és kevesebb dicsőséget keresniük.

– Ma egy olyan kormány van hatalmon hét éve, amely deklaráltan „keresztény”: ez mennyire veszélyes helyzet az egyházakra nézve a fentiek tükrében?

– Nyilván vannak közös érdekek. Én mögé tudok állni a jó családpolitikának, a jó családi adórendszernek. Maximálisan támogatom az üldözött keresztények megsegítését a Közel-Keleten és máshol. Amiben pedig kritikát fogalmazok meg, az az „érted haragszom, nem ellened” jegyében történik. Nem kell egy egyházi megnyilatkozásnak politikai mezőben megjelennie. Én állandóan küzdök azzal, hogy vagy a kormányoldalra, vagy az ellenzékhez akarnak besorolni. Az egyház egyszerűen más mezőben van. Ha valaki keresztényként politizál, az egyéni életében kell megfelelnie ezeknek a normáknak.

– A Luther-rajzfilmsorozatot Richly Zsolt rendezi – róla azt kell tudni, hogy többek között A kockásfülű nyúl is az alkotása volt –, a nemzedékemnek ez már önmagában garancia a minőségre, akárcsak a szövegíró Lackfi János, akit szintén nem kell bemutatni. Milyen lesz ez a rajzfilm?

– Az alkotók felismerték, hogy Luther élete olyan dramaturgiai kincset hordoz, amelyet filmre kell vinni. Már maga a kor is: a középkor vége, az újkor eleje tele van feszültséggel, vajúdással, sok újdonsággal. Luther személyisége, Istennel és a pápával folytatott harca, küzdelme a császárral, a parasztháborúban viselt szerepe, a török fenyegetettség átélése – mind-mind olyan gyúanyag, amelyet érdemes filmre vinni. Nem véletlen, hogy rengeteg film feldolgozta már a témát. Rajzfilm viszont még nem, ez egészen biztosan nemzetközi érdeklődésre tart majd számot, már folyik is a német, az angol, a portugál és a finn szinkron elkészítése. Talán meglesz a litván is, és egészen egzotikus nyelvek is szóba kerültek. Lackfi János szövege ráadásul egyáltalán nem didaktikus vagy vallási keretek közé túlzottan beszorított képet ad Lutherről, hanem egy dramaturgiailag igen izgalmas kincset, amely hívő és nem hívő számára egyaránt nagyon értékes lehet. Richly Zsolt filmes eszközökkel, sajátos színvilággal, részben a fametszetekből kiinduló, részben a képregényekre emlékeztető grafikai elemekkel egyedülállót alkotott. A főcímzenét Gryllus Dániel írta. Tíz részből álló sorozat lesz. Eredetileg tizenkettőre terveztük, de részben pénzügyi okokból is, tömöríteni kellett. Most azon dolgozunk, hogy ezt a tíz részt egy egész estés nagy filmmé gyúrjuk össze.

– Volt egy filmje Beer Miklóssal is, pontosabban egy videoüzenet a menekültek befogadásával kapcsolatban. Nem csupán a szélsőjobbtól, saját egyházából is kapott hideget-meleget. Meglepték a heves reakciók?

– Ha a legdurvább támadások nem is onnan jöttek, de reméltem, hogy az egyházban azért más a stílus, más a légkör. Ami igazán furcsa, hogy az egyházban sem értik – és ezt újra és újra el kell magyaráznom –, hogy nem a nyakló nélküli bevándorlást akarjuk. Épeszű ember ezt nem vállalná, még ha voltak is 2015-ben olyan kifejezések, mint a willkommenskultur – kudarcos is lett Németországban. Ám az semmiképpen sem lehet kudarcos, hogy az egyes emberen segíteni kell. Koordinációval persze, ujjlenyomattal, regisztrációval, de az nagyon szomorú, hogy ezt követően azokat sem tudjuk fogadni, akik bizonyíthatóan éhínség, terror, nyomor, klímaváltozás elől jönnek. Én ezt tapasztaltam, erről szóltam. Ezért volt az az önkritikus megjegyzésem, hogy azok az emberek, akik néhány éve még kitették a Facebookra azt a bizonyos arab N betűt, szörnyülködve rajta, hogy keresztényeket gyilkolnak, és menekülniük kell az Iszlám Állam elől, mára ezt elfelejtették, és válogatás nélkül utasítanak el mindenkit, aki idegen. Aki bajban van, azt fogadnunk kell, legyen az keresztény vagy nem keresztény. Az integráció persze fontos, de ez kisebb léptékekben igenis megvalósítható. Van erre egy személyes példám is.

– Gondolom, nem Magyarországról.

– Németországban voltam egy integrációs házban, ahol egy kétemeletes épületben mindenféle menekült élt: afganisztáni, csecsen, szíriai, iraki. Az egyház tartja fenn a házat, engem is egy püspöktársam vitt el. Amikor ott vagyunk, egyszer csak megérkeznek a helyi önkormányzat emberei, és mindenkit megkérnek, hogy menjenek le az udvarra. Kiderült, hogy a menekültek egy része nem ismerte a szelektív hulladékgyűjtés szabályait, ezért eligazítást tartottak nekik, egy macedón családnak pedig elmagyarázták, hogy nem tarthatnak tyúkokat a hátsó udvarban. A meglepő és örvendetes az volt, hogy a lakók egyöntetűen azt mondták, hogy ezután figyelnek a szelektálásra, levágják a tyúkokat, nem tartanak többé. Egy bevándorlók lakta városnegyedben ezt már nyilván nem lehet megtenni, de egy ilyen kis közösségben, egy házban igen. Vagyis a befogadó közösség igényelheti, hogy megtartsák a szabályait, a befogadott pedig kifejezheti, hogy át akarja venni ezeket a normákat, és akkor nem küldik haza, nem ültetik fel egy repülőgépre. Sok ilyen integrációs házra lenne szükség.

– Nem érzi úgy, hogy az egyházon belül kisebbségben van a véleményével? Vagy akár Beer Miklós is.

– Nem mindig a mennyiség számít. Valahol jelt kell adnunk. Ám hiszem, hogy sok jó szándékú ember van, és az emberek meggyőzhetők. Ha hallják a pozitív példát, sokan követni fogják. Ha a kérdést a mai politikai propaganda szavaival tesszük fel, talán kisebbségben vagyunk. De ha képesek lennénk kilépni ebből a fogalmi rendszerből, és az irgalmasságra, a segítésre, a keresztényi mivoltunkra jellemző kérdéseket tennénk fel, biztos vagyok benne, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház tagjainak nagy többsége hasonlóan válaszolna. Nekünk keresztényként nem olyan igazgatási-technikai kérdésekre kell megfelelnünk, mint hogy például a kerítés vagy a sűrűbb zöldhatár-járőrözés-e a hatékonyabb megoldás, hanem arra, hogy a gyűlölet vagy az irgalmasság hangja válik-e normává.

– Annak az egyházkerületnek a vezetője, amely az ország leghátrányosabb helyzetű régióiból többet is magában foglal. Amikor három éve beszélgettünk, éppen egy vacsora után volt Orbán Viktorral és egyházi vezetőkkel. Akkor elmondta, a kormányfő azt kérdezte önöktől: „Püspök urak, mi újság vidéken?” Ha most kérdezné ezt a miniszterelnök, mit mondana?

– Várom, hogy legyen ilyen kérdés. Szeretném, ha lenne érdemi párbeszéd a politika és az egyházak vezetői között, és a magam részéről készen állok erre. Ha érkezik ilyen kérdés akár miniszterelnöki, miniszteri vagy polgármesteri szintről, kész vagyok a dialógusra. Mert valóban nagyon sok időt töltök ezekben a régiókban. A legszomorúbb tapasztalat az elnéptelenedés. Az üres, gazdátlanul hagyott házak látványa döbbenetes. A másik az elvágyódás – a tényleges elköltözés reményének lehetősége nélkül persze. Legalább Magyarországon belül nyugatabbra akarnak menni, és ha ez sikerül, az ország keleti fele teljesen kiüresedik. Az egymás iránti stílus, a feszültség rossz levezetése a „ha nekem rossz, másnak is legyen az!”, a „ha engem megvert az élet, én is belerúgok a másikba, hogy neki is fájjon”. Az efféle eltávolodás a tisztes nyomorúságtól, és helyette az egymás elleni acsarkodás az egyik legrosszabb tapasztalatom. Mi azért ott vagyunk, még ilyen körülmények között is. Ha el is ment a tanár, az orvos, az állatorvos, próbáljuk még tartani ezeket a végvárakat, és mindent megteszünk, hogy a lelkész helyben maradjon.

– A Soros Györgyöt ábrázoló plakátokról mit gondol?

– Nem politikai, hanem lelkigondozói természetű választ adok, hiszen az az én területem. Egy fiatal barátom egy gyengén látó idős asszonyhoz jár, hogy felolvasson neki a Bibliából. Az idős hölgy azt mondta neki: „Tudom, hogy keresztyén ember nem gyűlölködhet, de én megbeszéltem a dolgot a Jóistennel, és egy esetben felmentést adott nekem, így ezt a Sorost gyűlölhetem.” Lelkészként, püspökként nincs itt feladatunk? Nem szorulhatunk rá olyan eszközökre, mint a félelemmel vagy az ellenségképpel való riogatás. Eszembe jut a tízparancsolat, amely eredetileg nem is tilalomfákból áll, hogy „Ne ölj!”, „Ne lopj!”, hanem ígéretekből: „Nem fogsz ölni, nem fogsz gyilkolni, nem fogsz lopni, ha az életed összhangban van a Teremtővel.” Ha megtalálod a helyed a világban, nem érzed, hogy ilyen eszközökkel kellene élni. Tényleg súlyos veszélyek fenyegetnek bennünket, nem csak a terror, a klímaváltozás, illetve hogy tömegesen költöznek el az emberek az országból vagy éppen a keresztény Európa iszlamizációja, amitől szintén sokan félnek. Ha ezeket a jeleket látom, még inkább arra van szükség, hogy megtérjek, és rendezzem kapcsolatomat Istennel. Ezek figyelmeztető, talán profetikus jelek. Minden korban voltak ilyenek, oda kellett rájuk figyelni. Luther is látta ezeket, és sokat foglalkozott például a török fenyegetéssel és így Magyarországgal is, a mohácsi vésszel, Buda elestével. Luther nagyon egyértelműen azt mondta, hogy a török (ha úgy tetszik: mohamedán) veszedelemnek az Isten keresésére kell sarkallnia bennünket. Ha ma ezt látnám az emberekben, nem pedig csak a sopánkodást, hogy mi lesz a keresztény Európával, és ha nem csak ellenségkeresésben látnák a kiutat, hanem azt mondanák, „mindez arra figyelmeztet engem, hogy az Istennel való kapcsolatomat rendezzem”, akkor azt mondhatnánk, hogy a jelenlegi kataklizmának lehet értelme, célja, és az átélt nyomorúságok Istenhez közeledésünkhöz vezetnek.

Melyik a kedvenc…
…filozófusa, gondolkodója?
Albert Schweitzer.
…költője, írója?
Pilinszky János.
…tájegysége Magyarországon?
A Balaton, leginkább májusban és szeptemberben.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.05.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek