Gyalog és futva jutottak el Wittenbergig

Csákvár – Budapestről indultak, Wittenbergbe érkeztek az evangélikus zarándokok, gyalog és kerékpáron, némi gps-es támogatással. A csákvári Bokor Béla mindössze három éve fut sportszerűen, ő szövetkezett a kiskunhalasi Jeszenszky Péterrel, a kaposvári Győri Gáborral, s velük tartott kisbusszal (és női gondoskodással) a csákvári Mészáros Kornélia a 810 kilométeres útra. Forrás: feol.hu, fotó: Némedi István

A lelki közösséget a közös vallásuk adta, s hogy fontosnak tartották a reformáció 500. évfordulóján a nevezetes wittenbergi vártemplom óriáskapuját valóságosan is megérinteni. Közös imával, s köszönettel indult a napjuk, s – Jeszenszky Péter szavait idézve – a Szentlélek támogatását kérték vállalásuk teljesítésére.

Jeszenszky huszonöt éve fut, sőt, ultrafutó, ő végig „lábon” teljesítette a távot, a másik két résztvevő felváltva kerekezett és futott, tíz-tíz kilométerenként váltva. Éjszaka aludtak, Kornélia gondoskodott étel-italról, útközben is szállította a kisbusszal a frissítést, s persze futótérkép, okostelefon, futóóra, gps állt rendelkezésre a 21. századi zarándokoknak. Előtte útvonaltervezés történt, autóval végigjárták a távot, mielőtt a budapesti és győri püspöki áldással elindultak.

„Milyen szerencse, hogy itt és most ért bennünket az 500 éves évforduló” – ismerte el Bokor Béla, hiszen még ötven éve sem tudtak volna ilyen kényelmesen és sportszerűen zarándokolni. A belső figyelem, a lelki ráhangolódás és a megszerzett spirituális élmény azonban csöppet sem csorbult, fogalmazták meg útjuk lényegét. A futók jelmondata magyarul és németül is szellemes, utalva a legendássá vált kijelentésre: „Itt futok, másként nem tehetek.” Luther Márton (Martin Luther) a wormsi birodalmi gyűlésen mondta ezt az őt felelősségre vonó bíráinak: „Itt állok, másként nem tehetek.” Ma a humor, a könnyedség sem szentségtörés 500 esztendővel a történtek, s többszáz évvel a felekezeti viszályok után…

A Szlovákián, Csehországon át Németországba érkezett futókat jeles esemény fogadta Wittenbergben, magyar napokat tartottak a városban. Beérkezésükkor jelen volt a magyarországi evangélikus egyház mindhárom püspöke, Gáncs Péter, Fabiny Tamás és Szemerei János, valamint Hafenscher Károly miniszteri biztos, a kormány reformáció emlékbizottságától.

Az esti fogadáson egyébként ott volt és a futóknak gratulált Heinrich Bedform-Strohm, a német protestáns egyházak elnöke, Trócsányi László magyar igazságügy miniszter és Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke. A wittenbergi vártemplomban tartott ünnepi istentiszteleten pedig Fabiny Tamás püspök is prédikált, a jelenlevő magyarok büszkeségére.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek