Hírek

— Felvéve: ,

Összegyűjtöttük egyházunk, a Magyarországi Evangélikus Egyház híreit, valamint külföldi testvéregyházak tudósításait a reformáció 2017-es emlékünnepével kapcsolatban.

Emlékművet avattak a nádasdi evangélikusok

Nádasd – A reformáció 500. jubileumi évének állítottak emlékművet az evangélikus templom kertjében, 2017. október 28-án. Forrás: vaol.hu, szöveg: Pintér Viktória

Bővebben…

Ne csüggedj kicsiny sereg! – Reformációi ünnepi istentisztelet a kisebb protestáns testvérnél, Debrecenben

Debrecen – Nagy megtiszteltetés érte kicsiny debreceni evangélikus gyülekezetünket, mert 2017. október 29-én, a 10 órakor kezdődött reformációi ünnepi istentiszteletünkön püspök szolgált közöttünk igehirdetéssel. Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke számos ünnepi szolgálata ellenére első szóra elfogadta szolgálatra való felkérésünket. Az istentiszteleti liturgia oltár előtti szolgálatát Asztalos Richárd helyi lelkész végezte, a kántori szolgálatot az épp hazalátogató Johansson-Abaffy Nóra vállalta, aki a gyülekezetben nőtt föl, de házasságkötése óta Svédországban él férjével és kisfiukkal. Szöveg: Asztalos Richárd, fotó: Facebook.com / Debreceni Evangélikus Egyházközség

Bővebben…

Rövidhír: Luther-freskót lepleztek le

Pusztavám – Mór – A Pusztavám-Móri Evangélikus Egyházközségben 2017. október 31-én, a reformáció ünnepi istentiszteleten leleplezték a restaurált Luther-freskót. 32 év után újra a nyitott Szentírással látható Luther díszíti a pusztavámi templom belsejét. Forrás: Facebook.com / Pusztavám-Móri Evangélikus Egyházközség

Bővebben…

Emléktáblát avattak Kanizsán

Nagykanizsa – Makoviczky Gyula evangélikus lelkész és Hella Ferenc református lelkipásztor 2017. október 30-án, hétfőn a református templomban a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából emléktáblát avatott. Forrás: zaol.hu, szöveg: Benedek Bálint, fotó: Gergely Szilárd

Bővebben…

500 ÉVES A REFORMÁCIÓ, KAPOSVÁRON IS MEGEMLÉKEZTEK

Kaposvár – A hazai lutheránus (evangélikus) egyház karöltve a többi protestáns felekezettel különleges eseményre emlékezik az idei esztendőben. 500 évvel ezelőtt szögezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára Luther Márton és ezzel elkezdődött a reformáció. Forrás: kaposvarmost.hu, szöveg: Pongrácz Máté

Bővebben…

Reformáció 500 Gyönkön – KÉPRIPORT!

Gyönk – Közös reformációi istentiszteletet tartottakaz egyházak képviselői a gyönki Művelődési házban, 2017. október 31-én, reformáció napján. Forrás: Facebook.com / Gyönk és Környéke Evangélikus Egyházközség

Bővebben…

Ridikül: A Reformáció Napja

Budapest – 1517. október 31-én Luther Márton ezen a napon tűzte ki 95 tételét a Wittenberg-i vártemplom kapujára. Reformok sorozatát indította el az élet számos területén, amelyek messze túl mutatnak a teológia határain. Ennek nélkülözhetetlen eleme a megújulás. A legfontosabb kérdés az, hogy milyen szerepet játszanak ennek értékei a mai korban?! Erről beszélgetünk vendégeinkkel: Lackfi Jánossal, Pintér Bélával, Kónya Ábellel és meglepetés-hölgyvendégünkkel.

Bővebben…

Ökumenikus ünneplésre gyűltek össze a reformáció 500. évfordulóján Szolnokon

Szolnok – A Reformáció 500 rendezvénysorozat záróakkordjaként – Luther 95 tézisének a a wittenbergi vár kapujára történő kifüggesztésének évfordulóján – ünnepi istentiszteletet tartottak Szolnokon az evangélikus templomban. Az esemény egyik jelentőségét az adta, hogy a protestáns felekezetekkel együtt ünnepelt a katolikus egyház és a zsidóság képviselője is. Forrás: iszolnok.hu

Bővebben…

Orgonaszentelés és reformációi ünnep Szentendrén

Szentendre – Különleges módon ünnepelhette meg a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját a szentendrei evangélikus gyülekezet. 2017. október 31-én ugyanis egyszerre tartottak jubileumi és orgonaszentelési istentiszteletet a Bükkös-patak partján található templomban. A csodálatos új hangszernek csodás története is van. Szöveg: Kézdi Beáta. Fotó: Balicza Máté, Koszta Imola

Bővebben…

500 éves a reformáció – Kövesse az evangélikus egyház élő bejelentkezéseit!

Budapest – Kövesse velünk a Magyarországi Evangélikus Egyház különböző gyülekezeteinek élő bejelentkezéseit! Egész nap frissülő cikkünkben a reformáció ötszázadik évfordulóján történő evangélikus istentiszteletekből, együttlétekből mutatunk be videoválogatásokat. Szöveg: Galambos Ádám

Bővebben…

Átadták a Luther-katakombát

Budapest – A Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközségben a reformáció napján adták át azt az új közösségi termet, amelyet jelentős gyülekezeti összefogással és az önkormányzat segítségével hoztak létre. A termek ezentúl az ifjúsági munkát fogják szolgálni. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Bővebben…

Virágokkal emlékeztek a Reformáció parkban

Budapest – Hagyományosan minden év október 31-én a Fasorban lévő Reformáció parkban megemlékezést tartanak a reformáció hónapja zárásaként. Idén is a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezte az alkalmat, amelyen az evangélikus, református, anglikán és pünkösdi gyülekezetek vezetői osztottak áldást. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Bővebben…

Kantátazenés ökumenikus istentiszteletet tartottak reformáció napján a Fasorban

Budapest – A Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség közös reformációi istentiszteletre hívta 2017. október 31-én a VI. és a VII. kerületben szolgáló református, baptista, metodista és pünkösdi gyülekezetek tagjait. A reformáció kezdetének ötszáz éves jubileumán részesei lehettünk egy kétfókuszú istentiszteletnek, mely igei és szentségi szolgálatból állt. Az úrvacsorás istentisztelet szerves részeként hangzott el Johann Sebastian Bachnak erre az ünnepnapra írt kantátája (BWV 80). Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Bővebben…

Morzsaszedegetés

Balassagyarmat – A lutheri reformáció elindulásának ötszázadik évfordulóját a balassagyarmati evangélikusok egy három napos tudományos konferenciával ünnepelték. Ezt megelőzően is voltak, és ezután is várhatók további programok, de ez a három nap nagyon sűrű volt lelki és szellemi tekintetben. Október 29-ről és 30-ról már olvashattak beszámolót. A zárás is nagyon érdekes volt. Szöveg és fotó: Bartha István

Bővebben…

Ahol a plébános fogta a lapátot – Reformáció500 Magyarbánhegyesen

Magyarbánhegyes – Hosszú évek óta nem voltak annyian Magyarbánhegyes kicsiny, torony nélküli evangélikus templomában, mint 2017. október 31-én. Az ország egyik legkisebb evangélikus gyülekezetében, a Békés megyei község lutheránus templomában 15 óra 17 perckor kezdődött az ünnepi istentisztelet, amelyen Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész meghívására Tóth Márta református kórházlelkész is szolgált a liturgiában. Szöveg és fotó: László Jenő Csaba

Bővebben…

Szívbe énekelni az evangéliumot

Budapest – Jézus tanulságos, elgondolkodtató, provokatív történetei különleges zenei környezetben elevenednek meg azon a CD-n, amely Tíz példázat címmel jelent meg a napokban. Sumonyi Zoltán verseire Gryllus Dániel írt muzsikát. A dalsorozat az ősforráshoz visszatérve, mégis mai módon fogalmazza újra és tolmácsolja az evangéliumi tanítást, ahogy a szerzők eddigi bibliai dalai – a Pál apostol, A hegyi beszéd, a Tizenöt zsoltár című lemezeken – is tették. Gryllus Dánielt és Smidéliusz Gábor evangélikus lelkészt kérdeztük a CD-ről. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Stifner-Kőháti Dorottya

Bővebben…

Véget ért az 50 nap 500 év programsorozat

Zalaistvánd – Méltóképpen, ökumenikus istentiszteletekkel zárult az 50 nap 500 év programsorozat a zalaistvándi gyülekezetben. 2017. október 29-én délután Zalaszentgróton gyűltek össze ünnepelni az evangélikus, római katolikus és református gyülekezet tagjai. Erős vár a mi Istenünk – zengett a kezdő ének. Szöveg: Koczor György. Fotó: Gáncs Béla

Bővebben…

„…Én bízom bennük…” – Reformációi gyülekezeti és családos délután Hévízgyörkön

Hévízgyörk – Családos és gyülekezeti délutánt tartottak október 29-én a hévízgyörki gyülekezetben. Az időjárás kicsit sem volt kíméletes, de végül mindenki hálás volt, hogy nem maradt el az alkalom és szép emlékekkel térhetett haza mindenki. Szöveg: Lindák Levente és Boglárka, Sánta József. Fotó: Lukes Petra

Bővebben…

Dunaújvárosiak és kisapostagiak reformációi sürgés-forgása

Dunaújváros – A dunaújvárosi gyülekezet tagjai is részt vettek Budapesten a központi jubileumi istentiszteleten és ünnepen. „A látványos, de mégis méltó ünnepi díszlet előtt, a református papok gyűrűjében volt szerencsém jelen lenni az alkalmon” – írta beszámolójában Stermeczki András lelkész. Szöveg és fotó: Stermeczki András

Bővebben…

Két hét reformáció az EHE-n

Budapest – Minden egyes nap a reformáció jegyében telt el az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 2017. október 9. és 19. között. A két hét végső lezárása október 26-án, a Luther–szobor megkoszorúzása volt. Szöveg: Tóth Kornél, fotó: Molnár Kata

Bővebben…

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek