Közös jubileumi közgyűléssel köszöntötte a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház (RELE) három egyházmegyéje a reformáció 500. évfordulóját

Tatrang – A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház április 27–29. között tartotta jubileumi közgyűlését Tatrangon. A közgyűlésre a küldötteken kívül számos vendég, meghívott és érdeklődő érkezett. A nyitó alkalmom mintegy 400 személy vett részt. Az ünnepi istentiszteletén Adorjáni Dezső Zoltán püspök prédikációjában tudatosította a résztvevőkben, hogy a reformáció és az egyház középpontjában nem emberek állnak, hanem Jézus Krisztus az egyedüli alap. Forrás: evangelikus.net

Az igehirdetés után beiktatták hivatalukba az újonnan megválasztott egyházmegyei tisztségviselőket, nevezetesen Bobcsok Ludovic Andrejt, a nagylaki egyházmegye esperesét, Fehér Attilát, a kolozsvári egyházmegye esperesét és Magos Györgyöt, a kolozsvári egyházmegye felügyelőjét.

Az ünnepi közgyűlést köszöntötte Ballai Zoltán református lelkész, Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Farkas Balázs csíkszeredai konzul.

Az istentiszteletet a Kronstadt Quartet vonósnégyes és Anda Pop szopránénekesnő műsora színesítette.

A közgyűlés második napján – Köncze Geréb Árpád leköszönő esperes áhítata után – Adorjáni Dezső Zoltán püspök megnyitotta a konferenciát, majd Koszta István brassói lelkész-alesperesnek, valamint dr. Juráj Vanko, a nagylaki egyházmegye lelkész-alesperesének előadásai következtek Isten igéje anyanyelven címmel.

Az előadások után mindhárom egyházmegye megtartotta az egyházmegyei munkaülést, majd délután Marosán Csaba kolozsvári színművész Luther – Asztali beszélgetések című előadásával gazdagította eseményünket és egyben ismereteinket is.

A nap végén a két újonnan megválasztott esperes magyar–szlovák nyelvű istentiszteletével és igehirdetésével zárult a második nap.

A harmadik napon Sepsiszentgyörgyön került sor a Barcasági Evangélikus Kórustalálkozóra, amely során számos barcasági kórus dicsérte Istent énekszóval.

Hivatkozások: További képek. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek