Melanchthon, a reformáció titkára

Philipp Melanchthon a wittenbergi reformáció második legfontosabb alakja. Lutheren kívül nincs más, aki nagyobb szerepet játszott volna az evangélikus hagyomány alakításában, mint ő. Három hitvallási irat szerzője, köztük az evangélikus identitást évszázadokra meghatározó Ágostai hitvallásé is. Ő írta az első lutheránus dogmatikát, és ő dolgozta ki a wittenbergi egyetem úttörő tanulmányi rendjét. Ezzel döntő mértékben járult hozzá a lelkészképzés szakmai-tudományos színvonalának megalapozásához. Korának szinte valamennyi fontos vallási megbeszélésén részt vett, és rendszerint ő szövegezte meg a wittenbergi teológusoktól kért szakvéleményeket. Ezért is nevezték a reformáció titkárának. Forrás: Híd magazin, szöveg: Ittzés Gábor

Melanchthon egy fél generációval fiatalabb volt Luthernél, mégis a kezdetektől részese lehetett a megújulási mozgalomnak, mert gyorsan felívelő karrierje már a reformáció hajnalán Wittenbergbe vitte. A birodalom délnyugati részén, Brettenben született 1497-ben. A bölcsészeti alapdiploma megszerzése után azért ment át Tübingenbe, mert a heidelbergi egyetem szabályzata nem tette lehetővé, hogy tizennégy évesen magiszteri hallgató legyen. A pfalzi választófejedelem szolgálatában álló édesapja korai halála után Johannes Reuchlin, a kor egyik legnagyobb tudósa egyengette útját. Ő lett a „keresztapja” is, amikor a fiú görög nyelv iránti lelkesedését bátorítva egy új nyelvtankönyvet ajándékozott neki. Humanista szokás szerint nevét az ajánlásban lefordította görögre, így lett Schwartzerdtből Melanchthon (’feketeföld’). Ugyancsak Reuchlin volt az, aki 1518-ban az alig huszonegy éves Melanchthont ajánlotta az ország túlsó felén létrehozott görögprofesszori állás betöltésére. 

Az ifjú tudós alacsony és vézna megjelenésével nem tett nagy benyomást a wittenbergiekre, ám székfoglaló beszédével lenyűgözte őket. Luther maga is fellelkesülve fogadta az új kollégát. A hatás azonban kölcsönös volt. Szinte néhány hónap leforgása alatt Melanchthon az új szemlélet elkötelezett híve és a reformátor fáradhatatlan segítőtársa lett. Ettől kezdve nemcsak a reformáció ügyéhez, hanem Wittenberghez is hűséges maradt. Bár többször hívták máshova, haláláig kitartott az Elba-parti város egyeteme mellett. Akkor is maradt, amikor a történelem viharai következtében a város gazdát cserélt, és a „régiek” jelentős része Jénában új egyetemet alapított. Ez a hűség közrejátszott abban, hogy élete utolsó szakaszában Melanchthont sok támadás is érte, ami megítélését máig hatóan beárnyékolta. 

A wittenbergi reformátorok között Melanchthon elsősorban humanista tudós. Soha nem avatták lelkésszé. Teológiai doktorátust sem szerzett, hogy megmaradhasson az alapképzést nyújtó bölcsészkar oktatójának. Több mint négy évtizedes egyetemi pályafutása alatt mindvégig tanított görög irodalmat és számos más világi tudományt. Ő nem a késő középkori szerzetesi kegyesség felől jutott el annak felismeréséig, hogy az egyháznak és a teológiának alapvető megújulásra van szüksége, hanem éppen a megszülető egyházi reformmozgalom keltette fel érdeklődését a teológia iránt. Szellemi felkészültségét, eredeti intellektuális elköteleződését azonban soha nem tagadta meg. Éppen ellenkezőleg, humanista műveltségét, filológiai szaktudását és széleskörű ismereteit állította a reformáció szolgálatába. Alkotópályáját végigkísérik a klasszikus művek kiadásai, illetve saját szaktudományos könyvek írása nem csak a bölcsészet területén.Munkássága a legmodernebb anatómiai ismeretek feldolgozásától a csillagászatig korának szinte teljes tudásspektrumát lefedte.

Alapvető hiba volna azonban elvitatni a teológus címet Melanchthontól, a humanista tudóstól. Már említettem, hogy a szász tárgyalódelegáció tagjaként, szakvélemények megfogalmazójaként vagy éppen hitvallási iratok elkészítőjeként milyen jelentős teológiai tevékenységet fejtett ki. Az egyházi vizitációk megszervezésében és lebonyolításában is aktívan részt vett. Teológusi szerepvállalása azonban nem korlátozódott ezekre a „titkári” teendőkre. Görögprofesszorként az elejétől kezdve oktatott újszövetségi exegézist is, és számos bibliai könyvhöz írt kommentárt. Luther biztatására hamar megszerezte a képesítést ahhoz, hogy a teológiai karon is taníthasson. Latin nyelven rendszeres igemagyarázatokat tartott vasárnaponként a külföldi diákoknak, akik nem értették az idősebb reformátor német nyelvű prédikációit. Mindezeken túl Melanchthon részt vett a bibliafordítás munkálataiban, és kreatívan hozzájárult a reformátori teológia kimunkálásához. Rendszeres teológiája évszázadokon keresztül befolyásolta a teológiai gondolkodást, az evangélikus dogmatikában ma is érzékelhető a hatása. A kezdetektől aktív részese volt a törvény és evangélium közti különbségtétel kidolgozásának, ami a lutheránus teológia „védjegye” lett. Az úrvacsoratannal kapcsolatos munkásságának történeti megítélése jóval ellentmondásosabb, de a később vitatottá vált megoldásait eredeti kontextusukban jobbára Luther is elfogadhatónak tartotta.

Melanchthon oktatói és oktatásszervezői képességeit is a reformáció szolgálatába állította. Az 1530-as évektől kezdve az évszázad végéig nemigen volt olyan reformátor német földön, aki ne lett volna Melanchthon – vagy egy tanítványa – diákja. Korabeli híradások szerint, amíg Luthert négyszázan hallgatták, Melanchthon óráin hatszázan tolongtak. A wittenbergi egyetem reformja az ő rektorsága alatt kapott olyan lendületet, amivel a főiskola emberöltőkre Németország vezető felsőoktatási intézményévé vált. Oktatási programját más egyetemek is átvették. Melanchthon sok főiskola életére volt hatással azzal, hogy részt vállalt tanulmányi szabályozásuk kialakításában vagy személyi javaslatokat tett oktatói kinevezésekre. A felsőoktatás mellett a közép- és alapszintű iskolák – elsősorban a világhírűvé váló német gimnáziumi rendszer – kiépítésében is oroszlánrésze volt. Ezek az iskolák készítettek fel az egyetemi tanulmányokra, és alapozták meg a későbbi lelkészi kar széles körű műveltségét, klasszikus nyelvekben való jártasságát is. Melanchthon oktatásszervezői tevékenysége olyan jelentős volt, hogy már életében kivívta magának a praeceptor Germaniae(Németország tanítómestere) címet.

Végül, de nem utolsó sorban Melanchthon a reformáció elkötelezett diplomatája is volt. Kiterjedt kapcsolatrendszere miatt sokfelé hívták, és szabadabban mozoghatott, mint idősebb kollégája. Az 1521 után birodalmi átok alatt álló Luther számára életveszélyes lett volna elhagyni Szászország területét, ezért nem vehetett részt például az augsburgi birodalmi gyűlésen sem 1530-ban. Melanchthon fáradhatatlan és a végsőkig megegyezésre törekvő tárgyaló volt.(Kompromisszumkészsége is szerzett neki ellenségeket a kevésbé rugalmas kortársak körében.) Családja udvari kapcsolatainak köszönhetően gyerekkora óta ismerte ezt a világot. Magabiztosan és gyakorlottan mozgott az ilyen helyzetekben, de elveit vagy a reformáció ügye melletti mély elköteleződését mindvégig megtartotta. Diplomáciai érzékenységének köszönhetően befolyása sokkal szélesebb körre terjedt ki, mint amit görögprofesszori állása indokolt volna. Ezt a jelentősen megnövekedett mozgásteret pedig arra használta, hogy hatékonyabban munkálja az egyház megújulását.

Melanchthon tehát teljes erejével az evangélium ügyét szolgálta. Hatalmas tudását, testalkatát messze meghazudtoló munkabírását, kreatív alkotóerejét és szervezőkészségét mind ennek szolgálatába állította. Humanista tudósként, rendszeres teológusként és egyházszervezőként, nagy hatású tanárként és „oktatáspolitikusként” vagy éppen fejedelmek tanácsadójaként és diplomatájaként egyaránt a reformáció sikeréért küzdött. Történelmietlen kérdés, hogy sikeres lehetett volna-e a wittenbergi reformáció Melanchthon közreműködése nélkül. Az azonban biztos, hogy ha az evangélikus hagyományból kivonnánk mindazt, amit neki köszönhetünk, rá sem ismernénk erre az örökségre.

A szerző egyetemi docens

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek