Országos turnén a reformáció

— Felvéve: , ,

Pápa – A Menő Reformáció elnevezésű reformációs vándorkiállítást a főváros után először a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye központjában, Pápán lehetett megtekinteni. Forrás: veol.hu

A Reformáció Emlékbizottság és a Magyar Nemzeti Múzeum által elindított, Menő Reformáció elnevezésű, csuklós buszban helyet kapott vándorkiállítás országos turnéjának első állomása Pápa volt. Kedden és szerdán a Gyurátz Ferenc utcában, a Lutheránus sziget előtt állomásozott a mozgó tárlat, így a helyi iskolások hittanóráik keretében, valamint érdeklődők is felszállhattak a tizenhét méter hosszú, színes, a reformáció történelmi értékeit és máig ható örökségét interaktív eszközökkel bemutató buszra.

Firisz Anita, az emlékbizottság projektkísérője elmondta: már a jármű külseje is beszédes, negyven arc „tekint ki” az ablakból: Kálvin, Luther és Melanchthon mellett a reformáció ismert magyarországi személyiségei, fejedelmek, írók, költők. Alattuk idővonal látható a magyar reformáció és a protestáns egyházak főbb eseményeivel.

A busz belsejébe lépve a fentiek egyházhoz való kötődéseikkel, továbbá a lelkiség, az anyanyelv, a tanulás, a család, a vizualitás, a gazdaság és a vita témáival ismerkedhetünk meg. A neves kortársakkal – például Polgár Judit sakkozóval, vagy Gundel Takács Gábor műsorvezető–sportriporterrel – készült interjúkkal, interaktív játékokkal és digitális alkalmazásokkal főleg az iskolás korosztályt célozták meg.

„A busz budapesti helyszíneken debütált, novemberben további mintegy húsz vidéki városba jut el. Tavasszal folytatódik a turné, remélhetőleg határon túli településeket is útba ejtve” – tette hozzá a tárlat háziasszonya.

Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese megjegyezte: a találó cím arra emlékezteti a ma emberét, hogy a reformáció a Kárpát-medencében a vándorprédikátorok által terjedt el.

 
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek