Reformációi emlékverseny volt a Sztehlo-gimnáziumban A reformáció Magyarországon és Erdélyben címmel

Budapest – A tavaly először megrendezett reformációi emlékverseny sikere nyomán idén másodszor hirdette meg a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium a magyarországi reformáció kezdetének nagy személyiségeivel, eseményeivel, kiadványaival és helyszíneivel foglalkozó történelmi versenyét az evangélikus gimnáziumok diákjai számára a Reformációi Emlékbizottság támogatásával. Az egy órás írásbeli feladatmegoldást prezentációval megtartott előadások követték a pestszentlőrinci evangélikus templomban. Szöveg: Kákay István

 
 

Az alaposan felkészült csapatok színvonalas versenyét komoly szaktekintélyekből álló zsűri bírálta el. Nem volt könnyű feladatuk, mivel erős volt a mezőny:

Diákjaink dicséretesen sokat tudnak a reformációról. A Deák Téri Evangélikus Gimnázium csapata visszavágott a tavalyi második helyért a Sztehlo gimnázium diákjainak, és előttük végezve elhódította a vándorkupát. A harmadik helyet az idén először indulóKiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanulói szerezték meg. 

A kupa jövőre tovább vándorol: Már lehetett hallani fogadkozásokat, hogy hová kerül…

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek