Talp alá való reformáció

Budapest – Jó ideje koptatják már a főváros járókelői a Kálvin tér díszburkolatába beillesztett, a reformáció ötszázadik jubileuma alkalmából készített köztéri installációt, ám az attrakció hivatalos avatására csak 2017. május 15-én került sor. A térburkolatba illesztett, reformátoroktól és kortárs irodalmároktól származó idézeteket tartalmazó köveket a reformáció emlékévének végeztével örökbe befogadhatják a Kárpát-medence protestáns közösségei. Szöveg: (ill), fotó: Kiss Tamás

A Kálvin téri református templom bejáratánál elmondott avató beszédében Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke arról beszélt, hogy a reformáció az emberiség egyetemes öröksége, Európa kincse, de minket, magyarokat „különös gazdagsággal ajándékozott meg” kultúrában, gazdaságban, közéletben egyaránt. A tér kövezetébe illesztett 95 – Luther Márton és Kálvin János gondolatait, illetve az azokhoz illeszkedő kortárs irodalmi idézeteket tartalmazó – járólap arra készteti a városlakókat, hogy egy-egy pillanatra megálljanak, a sorokat olvasva lefelé tekintsenek, majd szemüket az égre emelve, Istent keressék. Engedjük, hogy hassanak ránk ezek a veretes szavak, majd induljunk tovább, a reformáció szellemében, a megújulás lendületével – mondta Hafenscher Károly.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arról beszélt, hogy a járólapokra vésett gondolatok olyan üzenetek, melyeken nem fog az idő vasfoga, melyek minden korban inspirálják a gondolkodó és hívő embereket.

A miniszter szerint ezek a mondatok minket is eligazíthatnak az életben, hiszen a szó legjobb értelmében provokálnak, tettekre indítanak. Balog Zoltán kitért arra: Isten nyelv által átadott igéje egyfelől kiszolgáltatott, hiszen a szavakat félre lehet magyarázni, el lehet ferdíteni, másfelől azonban hatalom is.

Isten igéjében olyan inspiráló, megújító erő van, amely újra és újra áttör nemcsak az évszázadok rárakódott értelmezésein, hanem az aktuális manipuláción, az aktuális hamisításon is, és ilyenkor újra élő és ható lesz – mondta Balog Zoltán. A reformáció értékei itt és most a lábunk előtt hevernek – jegyezte meg a miniszter.

A Reformáció Emlékbizottság által meghirdetett pályázatra készült köztéri installáció Szabó Levente építész és Polgárdi Ákos tervezőgrafikus alkotása.

A reformáció emlékévének végén mind a 95 térkő másolatát „örökbe fogadhatják” közintézmények és magyarországi vagy határon túli magyar protestáns közösségek. Balog Zoltán miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta: hisz abban, hogy a Kárpát-medencében szétszóródó kövek úgy teremtenek majd új összetartozást, ahogyan a reformáció üzenete teremtett egykor új közösségeket, nem rombolva le a népek meglévő, sajátos értékeit.

További fotók: http://www.evangelikus.hu/talp-ala-valo-reformacio

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek