Újabb lundi mérföldkövek az ökumenikus közeledésben

— Felvéve: , ,

Lund – A lundi székesegyházban tartották 2016. október 31-én a Lutheránus Világszövetség és a katolikus egyház által koordinált közös katolikus–evangélikus reformációi megemlékezést. Ez az esemény azóta további ökumenikus közeledés katalizátorává vált. Forrás: LWI, fordítás: Balicza Klára

A közös megemlékezés során megélt összetartozás és remény ugyanis közelebb hozta egymáshoz a helyi evangélikusokat és katolikusokat. Az idén júniusig a lundi Aquinói Szent Tamás-templom és az evangélikus székesegyház közössége minden második szombat este közös esti imádságokon (vesperákon) vesz részt. Az első alkalom február 18-án az evangélikus székesegyházban volt.

„Sokan elmondták, mennyire örülnek ezeknek az egység irányába tett fontos lépéseknek. Ez bátorít bennünket, hogy tovább haladjunk az ökumené útján” – mondta Lena Sjöstrand, a lundi székesegyház vezető lelkésze. Az Aquinói Szent Tamás-templom részéről Johan Lindén atya pedig azt hangsúlyozta, hogy az evangélikusok és a katolikusok imádságos közössége önmagában nem egyedülálló, de az alkalmak rendszeres jellege újabb mérföldkövet jelent a két lundi gyülekezet közös útján. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek