500 nap imádság a reformációért – Szeptemberi körlevél

„…de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet!” (Lk 22,32) Szöveg: Ittzés János

Luther, atyánk a hitben. Semmi sem áll távolabb tőlem, mint hogy reformátorunk személyi kultuszát kezdeményezzem. Már csak azért sem tehetem, mert Peter Manns mainzi római katolikus egyháztörténész-professzor nevezte őt „hitben atyámnak”, amikor 1983-ban, születésének ötszázadik évfordulóján a reformátoron keresztül kapott kincsekről beszélt.

Azt viszont nagyon is szeretném, hogy most, amikor az egyházunk evangelizációs és missziói bizottsága által múlt év május 18-án meghirdetett és június 18-án elindult ötszáz napos imádságmaraton immár a célegyenesbe fordul, hálaadással gondoljunk az imádság és a reformáció csodájának kapcsolatára. Hiszen mi más lett volna a reformáció, mint a szerzetes Luthernek a kegyelmes Istent kereső, gyötrődő könyörgéseire adott válasz? Igen, a reformáció imameghallgatással kezdődött! De először mégsem a gyötrődő szerzetes, hanem az Úr érte is mondott könyörgése hallgattatott meg!

Hiszen amit egykor Péternek ígért, az nemzedékről nemzedékre érvényes ígéret mindenkinek, aki a hit harcában, a sátán elleni küzdelemben oda térdel Márton testvér mellé. S nem az ő kérdését idézi, hanem szíve mélyéből fakad fel a szó, ha így kiált: „Hol lelem meg a kegyelmes Istent?”

Megdöbbentő, hogy Luther hogyan mert szólni és tanítani az imádságról. Mintha mi a magunk „jól nevelt és illedelmes” imádságaival nagyon más úton járnánk. Vajon nem éppen ezért hidegedett meg bennünk a szeretet, és lanyhult meg a tűz? S bár a jubileumi év során sokszor beszélünk a reformátoron keresztül kapott értékekről, mintha semmit sem akarnánk tőle megtanulni! A Nagy káténak a Miatyánk-magyarázata elé írt szenvedélyes szavain túl mennyi megszívlelendő tanítás! Remélem, Testvéreim közül senki sem érti félre, ha most ezt írom: Ti pedig úgy imádkozzatok, ahogy a reformátor tanít: „...az az ige, hogy »kérjetek«, nem egyebet jelent, mint azt, hogy kérjetek, ordítsatok, sikoltsatok, zörgessetek, dörömböljetek! Méghozzá mindezt egyfolytában, megállás nélkül!” (Luther Válogatott Művei, 8., 611.)

 

Imádkozzunk,

hogy egyházunk ne csak szájjal, de elkötelezett ismerettel, teljes szívvel és élő hittel vallhassa magát a reformáció örökösének;

hogy az előttünk lévő jubileumi ünnepek ne pusztán protokolláris események, hanem a hálaadás és istendicséret „Lelkes” alkalmai lehessenek;

hogy a most induló munkaévben lelkészeink hűséges pásztorokként végezzék szolgálatukat;

hogy óvodáink és iskoláink Istennek tetsző módon tanítsák és neveljék a rájuk bízottakat;

a győri gyülekezetért, hogy az ajándékként megújuló épületekben új életre kelt gyülekezet hívhassa segítségül az Úr nevét;

a Soproni és Vasi Egyházmegyéért, ahol egykor hazánk földjét elérte az evangélium világossága, ott lelkészek és gyülekezetek ma is őrizzék és hordozzák a lángot;

hogy megfáradt hitű Európánkat szánja meg és gyógyítsa meg az Úr;

hogy legyen végre béke „az olajfák alatt” és szerte a Földön.

 

A szerző nyugalmazott evangélikus püspök.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek