A hálával kezdődik minden

Kezemben a teremtés idei ünnepére készült füzet, velem szemben egyik evangélikus és egyik református szerzője: dr. Kodácsy-Simon Eszter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógiai Tanszékének vezetője, matematika–fizika szakos középiskolai tanár és dr. Kodácsy Tamás dunakeszi református lelkész, programozómatematikus. A reformáció arcai című beszélgetéssorozat szeptember eleji vendégeit ezúttal a teremtett világgal való közvetlen, harmonikus kapcsolat kialakításának lehetőségeiről és teremtésvédelmi elköteleződésük gyümölcseiről kérdeztük. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Kinyik Anita, fotó: Kiss Tamás

–  Hogyan indult a közös „zöld” útjuk?

Kodácsy Tamás: Eszter a Chicagóban töltött teológiai ösztöndíjas éve után hazatérve evangélikus természetismereti táborokat kezdett szervezni. Akkoriban ismerkedtünk meg, engem is bevont a szervezésbe. A helyszínt és a szakmai programot mindig más nemzeti parktól igényeltük, mi a teológiai üzenetet tettük hozzá. Így jutottunk el Aggtelektől a Fertő–Hanságig, a hajnali madárlestől a bibliai égi madarakig vagy a szamarakon keresztül kirajzolódó üdvtörténetig.

–  Gondolom, azóta többekben életre kelt az elvetett mag, és ökológiai értelemben is szárnyra keltek, mint a sasok…

Kodácsy-Simon Eszter: Ezeket a táborokat mi is nagyon élveztük, és sok pozitív visszajelzést kaptunk évek múltán is. Az egyik táborozónk például biológus, egy másik környezetmérnök lett. Lehetséges, hogy a tábor nélkül is erre vitt volna az útjuk, de elmondásuk szerint nagy hatással voltak rájuk a természetben közösen szerzett élmények is. Azóta a teremtés ünnepe kapcsán is minden évben sok helyről kapunk megerősítő beszámolókat.

–  Úgy tudom, több, teremtés-, illetve környezetvédelemmel foglalkozó szervezetben is dolgoznak.

K.-S. E.: Miután 2008-ban az evangélikus Ararát Munkacsoport a teremtés heti ünnepet előkészítette, és javasolta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának az ünnep bevezetését, a következő évben önkéntes alapon működő kezdeményezésként megalakult egy ökumenikus munkacsoport is, amely 2009 óta a teremtés heti segédanyag készítője. A csoportban katolikus, református, evangélikus, metodista teológusok és civil szakemberek egyaránt tevékenykednek.

K. T.: A probléma nagysága összehozza a valódi ökumenét. Ez nem jelenti azt, hogy elmossa a teológiai különbségeket, de ráirányítja a figyelmet az összefogás fontosságára.

–  Tamás kezdeményezésére indult útjára a református Ökogyülekezeti Mozgalom. Elsősorban kiket kíván megszólítani ez a kezdeményezés?

K. T.: Vannak olyan lelkészek, akiknek a környezettudatosság meggyőződésük, de a tapasztalat szerint azok a gondnokok és presbiterek a legfogékonyabbak, akik a gyülekezeti életben ennek legnagyobb szükségét és hasznát látják. Akik kiviszik a szemetet, vagy beszerzik a szeretetvendégséghez a hozzávalókat. Ők találkoznak azokkal a gyakorlati kérdésekkel, hogy például a környéken beszerezhetők-e háztáji hozzávalók a közös étkezéshez, vagy el kell-e menni értük valamelyik hipermarketbe.

K.-S. E.: Ez a gyülekezetben is úgy működik, mint a családban. Nem „zöldfelelősök” vannak, hanem mindenki felelős ezért is. Az ember a környezettudatosabb útra lépve egyedül könnyen elbizonytalanodik, magára marad. Közösségben viszont a sok apró lépés együtt látványosabb, s nagyobb a megtartóerő és az inspiráció is.

–  A teremtés hetének idei ünnepléséhez készült segédanyag az Ökológiai megtérés címet viseli. A konkrét kifejezés is kifejtést igényel, ugyanakkor az önök személyes megtérésélményei is – ahogy erre az összefüggésre a füzet is utal – idekapcsolhatók…

K. T.: A megtérést sokszor egy adott időponthoz és igéhez kötik, amit nem vitatok el, nekem is van ilyen. Ugyanakkor fontosnak tartom megemlíteni, hogy a keleti ortodoxia kritikája a protestáns megtérésértelmezés kapcsán az, hogy túlzottan individuális, pedig nem csak Isten előtt – coram Deo – állunk, hanem a világ előtt – coram mundo – is. Az én bűnöm, az én vétkem, az én üdvösségem – ezeket a kérdéseket tesszük fel. És elfelejtjük azt, hogy a megtérés következménye sosem magányos történés, hanem kihat az egész környezetünkre. Elfelejtjük, hogy az embernek felelőssége van embertársaival és a teremtett világgal szemben egyaránt.

K.-S. E.: A megtérés nekem azt jelenti: megváltozik a gondolkodásunk, a szemléletmódunk, más kerül a fókuszba, más köré rendeződik az életünk. A magam részéről ezt a szemléletváltást nem tudom egy adott időponthoz kötni, csak azt, amikor megszületett bennem az elhatározás, hogy mindezért teszek valamit. Amikor úgy éreztem, változtatnom kell és valamerre lépnem. Azt meg tudom fogalmazni, kik és milyen gondolatokkal hatottak rám, vagy mi volt az az élethelyzet, amelyben ez a folyamat felgyorsult. A megtéréssel kapcsolatban azonban szerintem az az érdekes, mikor válik aktívvá bennünk annyira, hogy képesek legyünk cselekedni. És mikor vesszük észre, hogy ezzel milyen hatással lehetünk a környezetünkre.

–  Akkor tehát döntés kérdése a megtérés?

K. T.: Korántsem. Ez a protestáns tanítás egy sarkalatos pontja. A kegyelem tőlünk független. Semmiféle érdemszerző igyekezettel, jó cselekedetekkel nem munkálhatjuk Isten irántunk való szeretetét. Nem térhetünk meg – egyedül Isten kegyelme által. A megtérésből fakad a megszentelt élet, a megszentelődésből pedig az erények gyakorlása. Ilyen, a megtérésből fakadó, a Szentlélektől kapott gyümölcs a mértékletesség is, amelyre ma akkora szükség lenne.

–  Önök hogyan gyakorolják a mértékletességet odahaza?

K.-S. E.: Engem több mint tíz éve az a gondolat ragadott meg, hogy ha csak a luxusigényeinkből leadnánk valamennyit, már nagyon sokat tudnánk tenni a környezetünkért és a másik emberért. Apró lépésenként – mi a PET-palackok és a nejlonzacskók elhagyásával kezdtük – rá lehet nevelni magunkat a változásra, és lehet örülni az eredményeknek. Nálunk nagyon jól megy például a szelektív hulladékgyűjtés, a komposztálás, az újrapapír haszná- lata, az energiával való takarékoskodás és a tudatos vásárlás. Számunkra a legnehezebb kérdés az, hogy életvitelünkből adódóan – három gyerek napi programját kell összehangolni – szinte mindennap autóba kell ülnünk. Erre még nem találtunk megnyugtató megoldást.

K. T.: Sok zöldséget megtermelünk magunknak a konyhakertben, melyekből télire is el tudunk rakni. Igyekszünk minél kevesebb előrecsomagolt, gyári élelmiszert vásárolni vagy például a fűtési szokásainkat racionalizálni. A teremtésvédelem számunkra nem egy frusztrált lemondáshalmaz, hanem annak a kérdésnek a komoly vizsgálata, hogy mire van szükségünk, és ezeket a szükségleteket hogyan tudjuk a legészszerűbb és legötletesebb módon elérni.

–  Mit jelent az önök számára a közvetlen élet?

K.-S. E.: A természetességet. Sok múlik azon, hogy merünk-e természetesek lenni. Emberi kapcsolatainkban és önmagunkkal szemben is. Sokszor azt hisszük, valakit kell magunkból csinálni, valamilyenné kell válni. Nekem ebben nagyon jó tükröt tart az otthoni kiskertünk. Ha egy munkával teli nap után az ember hazaér, és gyomlál egy kis ideig, megérzi, milyennek kell maradni, és milyenné nem kellene válni. A természetesség megőrzésében nagyon sokat segít a természet.

K. T.: Nagyon jók a kirándulások, és sokat segít a természetjárás. De jó az a „földhözragadtság-érzet” is, amelyet a kert művelése és őrzése közben élhet át az ember.

–  Hogyan találhat rá erre, illetve hogyan találhatna ehhez vissza a ma embere?

K.-S. E.: Apró és örömteli, motiváló lépésekkel. Például szerintem fontos lenne megtanítani a gyerekeket a természetességre – konkrét és átvitt értelemben is. A mai gyerekek többségének fogalma nincs például arról, milyen a paradicsom palántája, és hogyan kell gondozni. Arra nem locsolhatok csak úgy rá egy vödör vizet, a leveléhez ugyanis nem érhet víz, mert akkor az egész palánta tönkremegy. Az ilyen tapasztalatokhoz elég lenne két cserépben két palánta, amelyet egy csoport vagy egy osztály felnevel. Ha ezt vállalják, megtapasztalhatják, mennyit kell küzdeni azért, hogy egy darab paprikapalánta termést hozzon. Így délután valószínűleg kevesebben dobnák ki a tíz- óraira kapott paprikát…

K. T.: Mind a társadalomnak, mind az egyháznak az egyik legnagyobb kísértése az, hogy a teremtett világon túl egy új, virtuális világot teremtsünk. A társadalom ezt túlzott technooptimizmussal teszi, az egyház pedig a gnózis új formáival küzd. Ezen úgy segíthetünk a legjobban, ha Kálvin nyomán elkezdünk gyönyörködni a teremtett világban, amely Isten dicsőségének színtere. Gyönyörködni, de nemcsak látással vagy hallással, hanem minden érzékszervünkkel.

–  Mi lenne az önök üzenete a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára?

K. T.: Luther 95 tétele igen fajsúlyos és hosszú tételsor, érződik rajta a személyes indulat. A bűnbocsátó cédulák árusítása indította a megírására. Ami „kiverte nála a biztosítékot”, az az volt, hogy piaci viszonylatokba helyezték Isten és ember kapcsolatának ezt a bensőséges titkát. Ma az olyan szavakat, mint bátorság, bizalom, védelem, keresztény értékrend – amelyek nagyon személyesek, és pont azért szépek, mert megragadhatatlanok –, el akarják adni nekünk. A kis bűnbocsátó cédulákból mára – rövid távú, gazdasági vagy politikai érdekek mentén megtervezett – óriásplakátok lettek. Ezek csábító termékek, de „inkább keressük az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nekünk”, viszont fordítva nem működik.

K.-S. E.: Luther a gyermekkeresztségről vitatkozva azt állítja, hogy a gyerekek keresztsége őszintébb, mint a felnőtteké, mert a gyerek nem akarja maga irányítani az életét, mer őszintén ráhagyatkozni Istenre, be meri engedni életébe a kegyelmet. Ha ezt az elengedést olykor mi, felnőttek is megéljük, megszületik bennünk a hála érzete is. Ha csak annyit megtanulnánk Luthertől, hogy a hálaadással kezdődik minden – ahogy Luther reggeli és esti imája is –, sokkal boldogabbak lennénk. Otthon a gyerekeinkkel minden estét azzal zárunk, hogy mindenki mond egy pozitív élményt a napjából. Ez lehet a végre jóízű menzaebéd, egy új ismeret vagy egy személyes találkozás, bármi, amiért hálát tud adni. A hálából fakadó megelégedettség nagyon hiányzik az életünkből.

 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 39-40. számában jelent meg, 2017. október 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek