Szemerei János: Teológia és reformáció

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatóinak tanulmánykötetét Szemerei János püspök mutatta be. Az alábbiakban a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének beszédét közöljük. Szöveg: Szemerei János, fotó: Galambos Ádám

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem reformációi témakörben megjelenő tanulmánykötet-sorozatának negyedik és egyben befejező kötetét bemutathatom Önöknek.

A sorozat első három kötete egyházunk tematikus éveinek logikáját, illetve gondolatait követve jelent meg. 2014-ben a reformáció és kultúra volt a téma, amikor a sorozat első kötete Teológia és kultúra címen jelentkezett. Egy évvel később, a reformáció és az oktatás évében a Teológia és oktatás című kötettel gazdagítottak bennünket egyetemünk oktatói. Tavaly a reformáció és nemzet évében a Teológia és nemzetek című könyvvel ajándékoztak meg bennünket.

Idén, a jubileumi évben, amely a reformáció és ünnep mottót viseli, a Teológia és ünnep című kötetnek kellett volna következnie, de ez a logikai lánc megszakadt, és egy kis csavarral a Teológia és reformáció cím került az ünnepi kötet borítójára. Ennek a finom kis csavarnak nagy jelentősége van. Ennek megvilágítására egy régi személyes emlékem felidézésével indulok. 1983-ban is egy fontos ötszázas évforduló volt, Luther születésének ötszázadik éve. Úgy adódott, hogy elsőéves teológus hallgatóként éppen ebben az évben diakóniai gyakorlatra mentünk többekkel együtt az NDK-ba. Munkánk zárásaként Selmeczi igazgató úr vezetésével körbejártuk a Luther-városokat.

Akkor is mindenfelé Luther arcképét lehetett látni, programok meghívóin, plakátokon, könyveken, naptárakon, hanglemezeken. Ez azért is volt feltűnő, mert az NDK-ban tapasztaltakhoz képest itthon a szélesebb nyilvánosság szintjén alig lehetett valamit érzékelni abból, hogy egy jelentős Luther-jubileumot ünnepel a világ. Egy kisebbségi egyházból érkező, zöldfülű evangélikus teológus hallgatónak egyrészt nagy élmény volt látni, hogy Luthert milyen nagy becsben tartják hazájában, ugyanakkor megdöbbentő volt szembesülni azzal, hogy az emlékezésben máshova került a fókusz, mint amit mi, evangélikusok helyesnek gondolunk. Luthert nem reformátorként, hanem mint nemzeti hőst, mint az egységes német nyelv atyját ünnepelték. Ott, akkor arról nem szólt a fáma, hogy az egységes német nyelvet a Biblia németre fordításával és annak elterjedésével teremtette meg, mint ahogy azt sem tekintették lényeges és említésre érdemes információnak, hogy Luther egyébként egy egyházi szolgálatban álló ember volt…

Ez a furcsa és szelektív megközelítés hívta fel először a figyelmemet arra, hogy a reformációnak vannak olyan járulékos ajándékai, „melléktermékei” is, amelyek azok szemében is értéket képviselnek, akik a legfontosabbat, az evangélium kincsét még nem fedezték fel, vagy valamiért nem értékelik.

A reformációnak kétségkívül voltak és vannak járulékos ajándékai is, de a reformáció elsősorban teológiai útkeresés volt, hiszen a bűnbocsátó-cédulák nyomán a megigazulás kérdését vetette fel.

Tény, hogy a 95 tétel nyilvánosságra kerülését követően elindult egy olyan folyamat, ami egy vulkán kitöréséhez is hasonlítható. Elképesztő erők szabadultak fel, sok mindent szétrobbantva, a környezetet szinte teljesen átalakítva, de a mélyből felbecsülhetetlen értékeket előhozva. A vulkánkitörések után ismert egy másik különleges jelenség: hogy a holtnak tűnő vulkáni hamu rendkívül értékes termőtalajjá alakul.

Az eredetileg speciális belső teológiai kérdés vulkánként túlrobbant az egyház keretein, és olyan területekre is átterjedt, amelyeket valószínűleg nem ért volna el akkor, ha az akkori egyház a felvetéseket jól kezeli, és a teológiai kérdésekre helyes teológiai válaszokat talál…

Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című, felnőtteknek szóló mesekönyvében beszél arról, hogy „azok a vulkánok, amelyeket rendszeresen tisztítanak, azok nem törnek ki, hanem szép egyenletes lánggal égnek”…

A teológiai kérdéseket felvető Luther gondolatai a reformáció robbanása után néha önálló életre keltek – természetesen mások gondolatai által is formálódva –, az egyház határait átlépték, és az élet más területeire is átterjedtek. Abban természetesen megoszlottak a vélemények, hogy mennyire formálták, deformálták vagy reformálták a teológiát, az egyetemes kultúrát, a társadalmi és a gazdasági életet, illetve a politikát.

A ma kezünkbe kerülő tanulmánykötet a legfontosabbat, a teológiai örökséget szeretné a reflektorfénybe állítani, hiszen a reformáció legértékesebb lényegi üzenete mégiscsak az, amit a szenvedélyes igazság- és istenkereső reformátor hosszú és gyötrelmes kutatás után, mint teológus értett meg, amikor Jézus Krisztusban rátalált Isten irgalmára. Ez a meglelt kincs először az ő gondolkodását formálta át, majd amikor ezt az új látásmódot nagy meggyőződéssel képviselte és megosztotta másokkal, az egyre komolyabb változásokat indított el az egyházban és azon kívül.

A jubileumi évben nem csak emlékezni szeretnénk a történtekre, hanem az ötszáz éve meglelt kincset is keressük, hogy bennünket is formáljon és reformáljon. A ma kezünkbe kerülő tanulmánykötet is ezt teszi. A lutheri teológia jól ismert fogalmait és témáit veszi elő, és azok mai aktualitásait világítja meg. Húsz ismerősen csengő, reformátori örökségünket idéző gondolat feldolgozásával ajándékoztak meg bennünket egyetemünk aktív korú és emeritus professzorai, fő- és részmunkaidős tanárai.

Külön értéke a kötetnek az, hogy a reformátori szemléletnek megfelelően szélesre nyitja az ajtót. Nem egy szűk, belső, beavatott réteget, a profi teológusokat célozza meg, hanem a hit dolgaiban érdeklődők számára is érthető és egyszerű nyelven, ugyanakkor mégis igényesen beszél az élet legfontosabb és legmélyebb kérdéseiről.

Máté evangéliumának 2. fejezetében olvasunk a napkeleti bölcsek betlehemi látogatásáról, amikor az újszülött Jézus elé tették kincseiket. Hittudományi egyetemünk tanárai ismereteik, tudásuk, tapasztalatuk és hitük kincseit tették le ma a reformáció havában, a reformáció indulásának ötszázadik évében egyházunk asztalára.

A könyvben található tanulmányok szerzői saját szakterületük szemszögéből közelítik meg a reformáció témáját, és különösen Luther alakját és tanításait. Ezen keresztül egy különleges, színgazdag világ tárul elénk, amelyből kiderül, hogy Luthernek nemcsak az egyháztörténet vagy a rendszeres teológia számára van mondanivalója, hanem írásainak, gondolatainak egyes elemei remekül alkalmazhatók a liturgika, a lelkigondozás, a homiletika vagy éppen a hitoktatás terén is. Itt arra nem vállalkozhatom, hogy mind a húsz értékes tanulmányra külön kitérjek, ezért a teljesség igénye nélkül, csak kedvcsináló ízelítőként néhány apró gyöngyszemre utalok:

A Szentírással kapcsolatban az a legfontosabb, hogy meg tudjuk különböztetni a betűt és a lelket, mert ez teszi a teológust igazi teológussá.”

Az egyedül Krisztus alapelvében a mi korunk önmagával eltelt embere olyan szűkkeblűséget vél felfedezni, amely lenézi, de legalábbis nem kellő mértékben értékeli az emberiségnek azokat a nagyjait, akiket pedig Isten adott. Mintha ki kellene kapcsolni az emberi fényszórókat, hogy Krisztus ragyogását megláthassuk.”

Mert az ember egész élete során mindig üres kézzel áll meg Isten színe előtt. Nincs semmi, amit adhatna, csupán a hálája, amely a benne megszülető hitből fakad. Koldusként fogadja a kegyelem ajándékait. Erre a conditio humanára, az ember eredendő Istenre szorultságára emlékeztette magát a halálra készülődő, idős, megfáradt reformátor. És abba az Istenbe vetette bizalmát, aki az emberért mindent, mindenét odaadta. Azok, akik Luther mellett voltak akkor, a halálos ágyánál, arról számoltak be, hogy megbékélve, megvigasztalódva távozott azon a február 17-éről 18-ára virradó éjjelen, az Úr 1546-dik évében.”

Luther elvetette az analogia fideit, és végül eljutott az analogia fideihez. A különbség csak az, hogy Luther előtt a »hit« a hitvallásokat és a zsinatok állásfoglalásait jelentette, ettől kezdve viszont az »Isten igéjébe vetett bizalmat«.”

Luther Philipp Melanchthonnak Wartburg várából 1521-ben írt levele nyomán: „Isten nem üdvözíti az álbűnösöket. Légy bűnös és vétkezz bátran, de még bátrabban higgy és örülj Krisztusban, aki legyőzte a bűnt, a halált és a világot. Amíg itt vagyunk, vétkeznünk kell, mert ez az élet nem az igazság hajléka, de új eget és új földet várunk, mondja Péter, melyben az igazság lakik (2Pt 3,13).”

Az újszövetségi apokaliptika felfogása szerint Istennél nem a pusztulásé és a halálé az utolsó szó. A történelem, benne a reformáció távlata ugyan lezárulhat az idővel, a megújulás lehetősége azonban örökre fennáll: új eget és földet várunk!”

Amikor egyházunk nevében köszönetet mondok a szerzőknek munkájukért, a közreadott kincsekért, szeretnék külön köszönetet mondani dr. Szabó Lajos rektor úrnak a sorozat (és sok más kiadvány) szerkesztőjének. A szerkesztői munkába nem csak beletanult, de elismerésünkkel nyugtázhatjuk, hogy e téren is magiszteri fokozatot szerzett sokak örömére és épülésére.

Képgaléria.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek