Sárvár, a magyarországi reformáció egyik bölcsője

— Felvéve: ,

Sopron és Debrecen mellett Sárvár lesz az egyik kiemelt vidéki helyszíne a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóján rendezendő emlékünnepségeknek. Már az idén sikeresen befejeződött az evangélikus templom belső terének felújítása. Kormányzati támogatással – többek között – restaurálták az oltár falát, valamint az orgonát. Új járólapot kapott a templom, és új padokban hallgathatják Isten igéjét a sárvári hívek. A városi önkormányzatnak köszönhetően pedig új köntöst kap a templom előtti tér is. A tervek szerint itt helyezik el a humanista tudós, a neves bibliafordító, Sylvester János szobrát is, aki ezenfelül a magyar nyelv első tudományos rendszerezője is volt. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: V. Molnár Zoltán

A 16. századi Sárvár elsősorban Nádasdy Tamás nádornak, Sylvester János bibliafordítónak és az 1537-ben felállított nyomdának köszönheti, hogy a nyugat-dunántúli reformáció bölcsője lehetett. Sylvester 1534-ben érkezett Sárvárra, és 1541-ig dolgozott Nádasdy udvarában. Mint kiderült, ez a hét év volt a legtermékenyebb időszak életében, főleg ezekkel az évekkel, illetve itt megjelent munkáival írta be nevét a magyar művelődéstörténetbe.

Nyelvtan és Újtestamentum

A sárvári vár és a hozzá tartozó birtokok a 15. században még a Kanizsaiak tulajdonában voltak. Miután a köznemesi származású Nádasdy Tamás feleségül vette Kanizsai Orsolyát, hatalmas vagyonhoz jutott. Korának nagy műveltségű politikusa, aki a hivatalnoki ranglétrán is egyre magasabbra került: 1534-ben vasi főispán, 1537-ben Horvátország és Szlovénia bánja, 1540-ben országbíró, 1542-ben országos főkapitány lett.

A protestantizmussal szimpatizáló Nádasdy sárvári udvarában híres tudósok, orvosok, prédikátorok éltek, fordultak meg. Többek közt Szegedi Kőrös Gáspár, Tinódi Sebestyén, Dévai Bíró Mátyás, ifj. Melius Péter, Sylvester János. Nádasdy idején Sárvár a 16. századi magyar tudomány és művészet központja és egyben a magyarság megmaradásáért tett erőfeszítések színhelye is.

Nádasdy Tamás hívására érkezett Sárvárra Sylvester János. A latin, a görög és a héber nyelvet jól ismerő tudóst iskolamesterré nevezte ki a gazdag főúr. Kettőjük közös akaratának köszönhető az 1537-ben létesített nyomda. Ennek irányítása is Sylvester kezébe került. A könyvnyomtatással közel két évtizeddel korábban ismerkedett meg Krakkóban. 1539-ben jelent meg a tudós humanista latin–magyar nyelvtana, amely a magyar nyelv első tudományos rendszerezése, majd 1541-ben Újtestamentum-fordítása. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ez volt az első Magyarországon nyomtatott magyar nyelvű könyv. Egyébként az első magyarországi nyomdák többségében a töröktől megszállt területeken kezdtek dolgozni. Mára az is egyre inkább közismertté válik, hogy a humanizmusnak, illetve ennek szellemi örökösének, a reformációnak köszönhető a magyarországi nyomdászat elindulása és fejlődése.

Lutheránus püspöki székhely

Sylvester 1542-ben elhagyta Sárvárt, Bécsbe ment, az egyetem héber tanszékének professzora lett. Sárvár hosszabb ideig nyomda nélkül maradt. Mintegy hatvan évvel később követte őt Manlius János vándornyomdász, aki 1602-ben itt nyomtatta ki Magyari István Az országokban való sok romlásoknak okairól című, a katolikusok ellen írt historizáló művét. Ezenkívül ugyancsak Magyari Kézbeli könyvecskéjét, valamint egy wittenbergi tanár magyarra fordított művét. Jóllehet Manlius János nem beszélt magyarul, érdemei elévülhetetlenek, mind a protestantizmus, mind a magyarság ügyét tekintve.

Dévai Bíró Mátyás, a nagy formátumú reformátor, a „magyar Luther” is megfordult Nádasdy udvarában. 1535-ben érkezett Sárvárra. (Megjegyezzük, ő maga sohasem használta a Bíró nevet.) Ő is tanított a Nádasdy alapította iskolában. Valószínűleg ekkor írta a Disputatio című röpiratát. Jóllehet a következő év őszén Nürnbergbe utazott, a Nádasdyval való levelezést később sem hanyagolta el.

<!-- @page { margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } -->

Több olyan diákról is tudunk, akik a sárvári iskola tanulói voltak, illetve olyanokról is, akiket Nádasdy segített külföldi tanulmányokhoz. Az egyháztörténeti írásokból pedig több-kevesebb pontossággal össze lehet állítani a 16. századi lelkészek és tanítók névsorát. (Az érdem elsősorban ezen a téren is Payr Sándoré, aki nem mellesleg 1886 szeptemberétől 1887 márciusáig segédlelkész volt Sárváron.) A nevek közül most csak egyet említsünk, Szegedi Mátéét, aki 1555-ben már a sárvári udvar lelkésze s a kis Nádasdy Ferenc nevelője volt. 1576-ban püspöki székhely lett Sárvár, miután Szegedi Mátét a dunántúli evangélikusok megválasztották első püspöküknek.

A 16. század bonyolult társadalmi viszonyai az egyházi szokások területén is tetten érhetők. Nádasdy udvarából római katolikus papok nevét is ismerjük. Nádasdy Tamásék még 1547 húsvétján is szentelt borjúhúst és szentelt parajt ettek. Perneszith Györgytől, a nádor tiszttartójától tudjuk, hogy 1551 úrnapján a processziót már az új rend szerint vezették a sári templomba, Nádasdyné pedig már 1554-ben két szín alatt vette az úrvacsorát. Ettől az időponttól mindig volt evangélikus lelkész az udvarban.

A kitiltástól az új templomig

1643-ban az akkori földesúr, III. Nádasdy Ferenc – a később lefejezett országbíró – áttért a katolikus hitre háza népével együtt. A protestáns lelkészekre és tanítókra nagy megpróbáltatás várt, a hitük mellett megmaradók közül sokat gályarabságra ítéltek. Megjegyezzük, hogy egy ideig a sárvári vár börtönében is sínylődött nyolc evangélikus és hét református lelkész. A vár belső udvarán emléktábla őrzi nevüket, emlékeztetve a zord időkre.

Egyházaink történetében száz évig, 1681-től 1781-ig tartott az úgynevezett artikuláris időszak. Mai szemmel elképesztő áldozatot kellett hozniuk elődeinknek, hogy egyáltalán megtarthassák hitüket. Fárasztó utakat kellett vállalniuk, ha istentiszteletet akartak látogatni. Sárváron még tetézte a nehézségeket, hogy a városi tanács az 1700-as évek elején meg is tiltotta az evangélikusok letelepedését a városban. Az akkor még különálló falvakban, a Vármelléken, Sáriban, Tizenhárom városban viszont megtűrték őket. (Ezek a települések már több mint száz éve Sárvárhoz tartoznak.) A görög és zsidó kereskedők mellett ekkor került Sárvár közelébe egy tekintélyes létszámú német evangélikus iparos réteg is. A 18. század végén ők alkották az újjáéledő gyülekezet mintegy negyven százalékát.

Az 1781-es türelmi rendelet új lehetőségeket teremtett mindenütt, így Sárvárott is. Először egy fatemplomot építettek, ez azonban 1829-ben több épülettel egyetemben a tűz martalékává vált. A tűzvész következtében elhagyta a települést a gyülekezet lelkésze és tanítója is, mert a hívek fizetésképtelenné váltak.

A helyiek – külön is említendő Kluge Károly kékfestő neve – nagy gyűjtésbe kezdtek. Az új templom építését – mások mellett – támogatták a soproni és a győri hívek is. Az építőmester Geschrey Sámuel volt. (Családja 1830-ban költözött Tarcsáról – ma Ausztria – az 1902 óta Sárvárhoz tartozó Vármellékre. Geschrey Sámuel munkája a nemeskoltai evangélikus templom is, továbbá ő alakította át a kemenesmagasi templomot is.) Az ünnepélyes templomszentelésre 1836. július 17-én került sor. Ekkor iktatták be a gyülekezet első lelkészét, Ráhner Mátét is.

Emberek millióinak hitéletére vannak hatással ma is az ötszáz éve történtek. Remélhetőleg elődeink áldozatvállalása sem múlik el nyomtalanul! Hallgassuk minél gyakrabban Isten igéjét!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 43. számában jelent meg, 2016. október 30-án.

<!-- @page { margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } A:link { so-language: zxx } -->

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek