„Csak az igazul meg, aki bűnösnek vallja magát, és irgalomért könyörög” – Wittenbergi Magyar Napok, záró nap – FRISSÍTVE VIDEÓKKAL!

Wittenberg – A Wittenbergi Magyar Napok utolsó délelőttjén istentiszteleten vett részt a magyar küldöttség a Schloßkirchében, majd megemlékezést tartottak Sylvester János emléktáblájánál. Végül egy közös ebéden hálaadással és köszönetnyilvánítással búcsúzott el mindenki Wittenbergtől. Szöveg: Kézdi Beáta, fotó: Kiss Tamás

A Wittenbergi Magyar Napok utolsó délelőttjén tíz órakor dr. Fabiny Tamáprédikációját hallgathatta a magyar küldöttség a Schloßkirchében.

Az istentiszteletet követően az ünneplő közösség átsétált a szomszédos épület, a Schloßstrasse 15. elé, ahol Mag. dr.h.c. Fónyad Pál a Sylvester János emléktáblánál való megemlékezéskor elmondta: „Sylvester érdeme az Újtestamentum magyar fordítása mellett a humanizmus és a reformáció nyomán pedagógiai munkássága, az anyanyelv írásos rögzítése és tudományos vizsgálata, valamint a magyar esszéirodalom megteremtése. Célja a magyar nyelv művelése és az egységes magyar helyesírás volt.”

Ezt követően dr. Fabiny Tamás püspök, Gáncs Péter elnök-püspök, és Szemerei János püspök úti áldását fogadta a magyar zarándok csapat a wittenbergi Schloßstrasse 15. előtt, ahol a megemlékezés végén elénekelték az egybegyűltek a Tarts meg Urunk szent igédben kezdetű éneket, majd utána a magyar Himnuszt.

A Wittenbergi Magyar Napok végül a magyar és német segítők munkája iránti köszönetnyilvánítással és ebéddel fejeződödött be a Colleg Wittenberg udvarán, majd minden evangélikus zarándok elindult haza, ki busszal, ki autóval, ki vonattal.

Fotók, videók, laudáció az evangelikus.hu oldalán:

http://www.evangelikus.hu/wittenbergi-magyar-napok-4-nap

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek