Szabó Lajos: Reformáció és kultúra

Mai gondolkodásunkban a kultúra szóról valószínűleg olyan kifejezések jutnak először az eszünkbe, mint kulturált viselkedés vagy kulturált közlekedés. Kulturált szülők és kulturált gyerekek. Kulturált nézők és kulturált körülmények. Kulturált szórakozás és szabadidő. Nem annyira az elvont értelmezés, inkább a gyakorlati alkalmazás, a mindennapi szóhasználat és tapasztalat van ma előtérben. Ebben a hétköznapi értelemben öröm és bosszúság egyszerre elénk kerül a kultúra szó hallatán. Forrás: Evangélikus Naptár, szöveg: Szabó Lajos

A másik, ami azonnal eszünkbe jut, az a kultúra hiánya, ami mindig nagyon fáj és nehezen emészthető. Ha valakinek a beszéde vagy a magatartása nélkülözi a kultúrát, sőt nagyon kemény és durva stílust mutat, szinte összerázkódunk, és igyekszünk kitérni vagy továbbsietni, nehogy összeütközésbe kerüljünk vele. Amikor a televízió csatornái közt válogatunk, akkor is bizony sokszor kell gyorsan továbbugranunk, mert pillanatok alatt belefutunk a jó ízlést és a kultúrát sértő programokba. Sajnos a kulturálatlanság, a kultúra hiánya egyre gyakoribb témák napjainkban. 

A kultúra pedig pozitív szó. Pozitív üzenetet tartalmaz. A pihenést, a feltöltődést és a szórakozást is jelenti a mindennapi szóhasználatban ma is. Legszebb percei életünknek azok, amelyeket az olvasás, a filmek és a képek világában élünk át. A kultúra szigetei mindezek. Olyan területeket és olyan eseményeket takar a kultúra kifejezés, ahol részesedhetünk mások munkájának és alkotásának a gyümölcseiből, és így derűsebben, stabilabban és többletenergiával feltöltődve tudunk továbbmenni a napi küzdelmeinkben. Valaki gazdaggá tesz minket. Kapunk a másik ember gondolataiból és érzéseiből. Erre újra és újra szükségünk van. Értékkommunikáció nélkül megüresedik és elszürkül az életünk. Színekre, fényekre és belső kincsekre van nagy szükségünk. Az igazi kultúra üzeneteket és impulzusokat ad.

A kultúra a colere latin szóból vezethető le, aminek az eredeti jelentése: művel, lakik, gondolkodik valamiről és gondját viseli valakinek; ellát, ápol, nemesít, kiművel, vagy éppen valamit gyakorol. Tevékenység és cselekedet ez a javából. Munkálkodás. Alkotás. Amikor a bibliai teremtéstörténetben Isten megbízza az embert azzal, hogy töltse be és gondozza a Földet, küzdelmes és fáradságos folyamat indul el. Valamit megtanulni, elsajátítani vagy megművelni igazi munkavégzés nélkül lehetetlen. A kultúra ebben az értelemben is koncentrálást, odafigyelést és energiabefektetést jelent. Odaadni valamit önmagunkból. Odaadni valamit az életünkből másoknak. A kultúra ott kezdődik, ahol másoknak értéket, szépséget és igaz tartalmat adunk át. Nem az önzés és nem a megőrzés, a megtartás vezet minket, hanem az átadás, a közkinccsé tétel. Ez az eredeti motivációja a kultúrának az antik világtól kezdve mind a mai napig. A kultúra nem más, mint a másik ember segítése a képességem és a tehetségem aktivizálásával. Az önzés helyett átadás. Megtartás helyett odaadás. 

A reformáció eseménye is úgy találkozott a kultúrával, hogy sokak számára akarta elérhetővé és megérthetővé tenni a legnagyobb kincset, a Szentírást. Ezzel hihetetlenül gyorsan életre keltek a betűk és a szavak, a mondatok, és nagy sebességgel indították el emberek életét és gondolkodását a nyitottság és befogadás kultúrája felé. Az új tan pillanatok alatt új életeket teremtett. A reform életreformot jelentett. Ahol már alig volt kedv az újulásra, ott hirtelen mégis szinte minden kicserélődött. Kíváncsiság és érdeklődés támadt. Egy félelmekben és beszűkülésben szorongó egyházban Luther és társai által lelki innováció veszi kezdetét, és megállíthatatlanul hódít Európában. A hit szabadságának meghirdetése kinyitja az egyház kapuit a legszélesebb tömegek számára. Magában az egyházban szabadabb és demokratikusabb légkör honosodik meg szinte egyik pillanatról a másikra. Új egyházi viselkedéskultúra bontakozott ki, amely később társadalmi méretekben is szemléletváltást eredményezett.

A reformáció kezdeti kultúrája nyitni akarta az addig nagyon zárt és csak kevesek kiváltságaként megtapasztalható egyházi közösségi életet. Bátorsággal szólalt meg a kor társadalmi kérdéseivel kapcsolatban. Nem félt a közélet problémáitól. Aktívan volt jelen a nyilvánosság életében, hiszen már a születése is ilyen helyzetben történt. Szószékre került a közélet, és a közéletbe érkezett meg a szószék. Az evangélium így került igazán a középpontba az akkori emberek életében. Nem kényszerekkel, hanem a szabad lelkesedés kultúrájával. Luther számára a mai tudományos tétel, hogy a kultúra nincs kommunikáció nélkül, és az igazi kommunikáció sem működik kultúra nélkül, mindennapos életforma volt. Énekeit, prédikációit, leveleit és előadásait ezen az aktív és az akkori helyzetben mindenképpen innovatív módon alkotta meg. A cél előtte az volt, hogy a legmélyebb tartalom a leghatékonyabb módon és a legegyszerűbb formában kerüljön minél szélesebb nyilvánosság elé. A modern kori kommunikáció és kultúra is erre épít, ha valóban minőségi szinten szeretne teljesíteni.

A kultúra és a hit nem mindig csak pozitívan találkoznak. A művészetek és az egyház nagy küzdelmet vívott és vív ma is sokszor egymással. A tradíció kultúrája és a progresszív kultúra naponta ütköznek egymással. Az antik és a modern, a régi és az új is nehezen talál helyet egymás mellett. A keresztyénség is merít a kultúrából és hozzá is járul a kultúrához naponta. A protestantizmus öt évszázadon keresztül kemény utat tett meg, nagyon sokszor erősödött a kultúra kincseiből, és vált maga is a kultúra dinamikus részévé. 

Vajon ma mennyire tud a keresztyén kultúra úgy jelen lenni az emberi életekben és a társadalomban, hogy képes legyen jó és nemes értékeit közvetíteni a legszélesebb területeken? Vajon a mai kultúra milyen úton érkezik meg a gyülekezetek mindennapjaiba, és mennyire van jelen ott? Hogyan ad lehetőséget a kultúra arra, hogy az evangélikus gyülekezeti közösségek régi hagyománya újraéledjen, hogy az ének, zene, irodalom, festészet vagy éppen a színjátszás alkotóikörei működjenek közösségépítő és kultúrateremtő erővel bennük? Ciceró abban az állításában, hogy „cultura animi… philosophia est”, a filozófiára tekintett úgy, mint a lélek művelésének munkájára. 

Ma nekünk az emberi együttélés etikájára és a természettel való megbékélésre kell úgy tekintenünk, mint a hitünkből fakadó felelősség aktuális keresztyén kultúráját igénylő „égető” területekre. Ezek a mi korunk időszerű teológiai kihívásai, a keresztyén kultúra vizsgakérdései. Hogyan bánunk egymással és a teremtett világgal? Hány embernek jut egyáltalán életlehetőség? Mit hagyunk hátra a gyermekeinknek és unokáinknak? Menekültek és hontalanok milliói halnak meg a világban, és a föld lakosságának kisebb része birtokolja az anyagi lehetőségeket gátlástalanul. Krisztustól tanult kultúra ezen az önzéssel kikövezett úton nem mehet tovább. 

A reformáció 500 éves jubileumára készülve igazi megtérés és fordulat lenne a mai egyházi életünkben egy olyan új kultúra, amelyet Luther fogalmazott meg A keresztyén ember szabadságáról című iratában: „Íme, így folyik a hitből a szeretet és az örvendezés az Úrban, a szeretetből pedig a derűs, készséges, szabad lélek az embertárs önkéntes szolgálatára, úgyhogy egyáltalán nem gondol hálával vagy hálátlansággal, dicsérettel vagy bírálattal, haszonnal vagy veszteséggel. Mert nem is azért teszi azt, hogy embereket lekötelezzen magának, különbséget sem tesz barát és ellenség között, nem tekint sem hálásakra, sem hálátlanokra, hanem szabadon és készségesen osztja szét önmagát és a magáét, akár méltatlanra vagy méltóra pazarolja azt.” A reformációval elindult megújult hit kultúrájához ez a magatartás méltó ma is. Ez a gondolkodásmód a kultúra evangélikus színe.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek