Városok
Kiemelt reformációi városok voltak a reformáció emlékévében Sopron és Sárvár. Az alábbiakban az ott történt számos esemény közül válogattuk ki a reofrmációhoz szorosan kapcsolódókat.
Nézzük meg a reformációi kamiont Sárváron és Sopronban is!
Sopron – Sárvár – A Németországi Protestáns Egyház (EKD) egyedülálló projektjének keretében egy kamion járja majd végig Európának a reformáció szempontjából fontos városait 2016 novemberétől 2017 májusáig. A kamion Sárváron 2017. február 3-án és Sopronban pedig február 4-én és 5-én lesz látható. Mindkét helyszínen szeretettel várják a szervezők az érdeklődőket. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: EKD, r2017.org
Újra kell tanítanunk, mi az, ami érték – Sárvár erősödő közössége
A sárvári evangélikusok 1534-től számítják közösségük létrejöttét. Ekkor érkezett ugyanis a településre – Nádasdy Tamás hívására – Sylvester János, hogy iskolát indítson. Ám a reformáció egyik magyarországi bölcsőjének tekintett, „a magyar Wittenbergnek” is nevezett városban ma már kisebbségben élnek a lutheri tanokat követő hívek. Jelenlétük mégis rányomja bélyegét tágabb környezetükre, és formálja a körülöttük élők identitását is. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Adámi Mária, fotó: Remport Richárd, Adámi Mária
„Alámerül, de el nem süllyed” – Szükség van a gyökerekre – A megújulás tradícióját őrzi hazánk legrégebbi evangélikus gyülekezete
Hogyan lehet megszólaltatni a reformáció örökségét a 21. században? Hogyan újulhat meg újra és újra egy több mint négyszázötven éves közösség? Hogyan fér össze a hagyományok őrzése a jelen kihívásaihoz való alkalmazkodással? Ezekre a kérdésekre keresik és próbálják megfogalmazni saját válaszaikat a soproni evangélikusok. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Adámi Mária, fotó: Magyari Márton
Megújult a 180 éves sárvári templom
Sárvár – Megújult templomáért adott hálát 2016. november 27-én, Ádvent 1. vasárnapján a sárvári gyülekezet. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Gyarmati István helyi parókus mellett Rostáné Piri Magda, a Vasi Egyházmegye esperese, Solymár Gábor nyugalmazott lelkész, valamint Gregersen-Labossa György szombathelyi és Pethő-Udvardi Andrea őrimagyarósdi lelkészek szolgáltak. Szöveg és fotó: Adámi Mária
Sárváron is elkezdődött a reformáció emlékéve
Sárvár – Közös istentiszteletet tartott a sárvári református templomban a város református és evangélikus egyházközössége. A reformáció napja ezúttal az 500. évforduló sárvári kezdetét is jelentette. Forrás: sarvarvaros.hu
Egy új kor kezdete – Bélyegkiállítás nyílt Sárváron
Sárvár – A reformáció 500 éves jubileuma alkalmából Egy új kor kezdete – A reformáció története bélyegeken – címmel Sárváron bélyegkiállítást rendeztek. Videó: Sárvári Városi Televízió munkatársai, és Kasza Dániel; utómunka Győri András Timótheus
Bemutatjuk az „Europäischer Stationenweg” – a Reformációi Mozgókiállításhoz kapcsolódó magyarországi evangélikus videóinkat
Sopron – Sárvár – Jövőre ünneplik a protestáns egyházak a reformáció 500 éves jubileumát. Az ehhez kapcsolódó ünnepségek és események már 2016 őszén elkezdődnek. A Németországi Protestáns Egyház (EKD) egyedülálló projektet álmodott meg a jubileumra. Egy kamion járja majd végig Európának a reformáció szempontjából fontos városait 2016 novemberétől 2017 májusáig. Videó: Zákeus Média Centrum, Győri András Timótheus, szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Sárvár, a magyarországi reformáció egyik bölcsője
Sopron és Debrecen mellett Sárvár lesz az egyik kiemelt vidéki helyszíne a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóján rendezendő emlékünnepségeknek. Már az idén sikeresen befejeződött az evangélikus templom belső terének felújítása. Kormányzati támogatással – többek között – restaurálták az oltár falát, valamint az orgonát. Új járólapot kapott a templom, és új padokban hallgathatják Isten igéjét a sárvári hívek. A városi önkormányzatnak köszönhetően pedig új köntöst kap a templom előtti tér is. A tervek szerint itt helyezik el a humanista tudós, a neves bibliafordító, Sylvester János szobrát is, aki ezenfelül a magyar nyelv első tudományos rendszerezője is volt. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: V. Molnár Zoltán
Sopron is megkapta az európai reformáció városa címet
Sopron – Sopron is megkapta az európai reformáció városa címet, és ezáltal csatlakozott a 12 ország 52 települését magába foglaló hálózathoz. Forrás: MTI
Megnyílt Sopronban A megújulás lendülete című fotókiállítás
Sopron – Megnyílt a reformáció 500. évfordulójának alkalmából rendezett A megújulás lendülete című fotókiállítás Sopronban, a Liszt-központban. A tárlaton a Reformáció Emlékbizottság által 2015 őszén és 2016 tavaszán kiírt fotópályázatok legjobb alkotásait láthatják az érdeklődők. Forrás: reformacio2017.hu, fotó: Perness Norbert
476 év után tért haza a sárvári Biblia – Sárváron járt a reformációi kamion
Sárvár – A 2016 novemberében útjára indult Europäischer Stationenweg – Reformációi Mozgókiállítás részeként egy 28 tonnás kamion Európa 19 országának 68, a reformációhoz kötődő városát látogatja meg, és kínál interaktív kiállítást az érdeklődők számára. Két evangélikus város is bekapcsolódott a projektbe hazánkban, Sárváron és Sopronban jártunk a hétvégén. A kamion Sárváron február 2-án és 3-án volt látható. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Győri András Timótheus
Reformáció és Sopron – Interjú Pelikán Andrással
A reformáció 500. évfordulójának alkalmából kétnapos programsorozat lesz Sopronban a hétvégén. Interjú Pelikán Andrással, a Soproni Evangélikus Egyházközség lelkészével. Videó: Sopron Tv
Megmentettük Luther végrendeletét a szabadulószobában – Sopronba is elkísértük a reformációi kamiont
Sopron – A Németországi Protestáns Egyház (EKD), valamint a Svájci Protestáns Egyházszövetség és az Európai Protestáns Egyházak Közössége egyedülálló projektjének keretében egy kamion járja végig Európának a reformáció szempontjából fontos városait 2016 novemberétől 2017 májusáig. Két evangélikus város is bekapcsolódott a projektbe hazánkban, Sárváron és Sopronban jártunk a hétvégén. A kamion Sopronban február 4-én és 5-én volt látható. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Győri András Timótheus